Tokatábornoknak most lett végleg elege Orbán Viktorból, lecsukatná ő is


Elnök úr, az erőszak nem vicc! Elfogadhatatlannak tartom, hogy Orbán Viktor az erőszakról mint lehetséges politikai eszközről beszél, még akkor is, ha mindezt tréfának szánja – írta Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a volt miniszterelnök nyilatkozata után.

Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután arról posztolt, hogy elődje a Digitális Polgári Körök vasárnapi lakiteleki táborában nevetgélve tett utalást fegyveres lázadásra és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására, ami a hazai törvények szerint a legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozik.

A politikai hatalom megszerzése érdekében elkövetett erőszakos cselekmények megszervezése vagy az azokra való felbujtás már nem politikai vélemény kérdése, hanem akár büntetőjogi következményekkel is járhat

– fogalmazott Ruszin-Szendi, aki katonai múltjára utalva megjegyezte, közelről látta már, milyen pusztítást és emberi tragédiákat okozhat az erőszak, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy az soha ne válhasson a politikai küzdelem eszközévé Magyarországon.

A hatalomért sem lehet mindent megtenni. Magyarország békéje és a magyar emberek biztonsága nem lehet politikai játszma tárgya!

– írta.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Hirdetés*