Támogassa munkánkat!

Sorsára hagyta daganatos kutyáját egy borsodi férfi


Elhagyatott külterületen tette ki betegségtől szenvedő kutyáját egy férfi Borsod megyében, miután az állatnak hónapokig semmilyen orvosi ellátást nem biztosított. Az elhanyagolt eb végül állatvédőkhöz került, felgyógyult, a büntetett előéletű gazdája ellen pedig vádat emeltek állatkínzás miatt. 

A vád szerint a férfi 2023-ban fogadott be egy kétéves, nagy testű, fehér szőrzetű keverék komondort. Az állat jobb felső szemhéja felett 2025 nyarán egy ökölnyi méretű daganat alakult ki, amely teljesen eltakarta a jobb szemgolyóját. A gazda a jól láthatóan szenvedő ebnek nem biztosított állatorvosi ellátást, a fájdalom miatt megváltozott, védekező viselkedést pedig felületesen agresszivitásnak tudta be.

A férfi 2025 szeptemberének elején autóval egy másik borsodi település elhagyatott külterületére szállította a kutyát, ahol sorsára hagyta, majd elhajtott a helyszínről. A cselekményt azonban többen észlelték, így a rossz egészségi állapotban lévő állat egy állatvédő szervezethez kerülhetett. Az eb orvosi ellátást kapott, megműtötték, és felgyógyult. A vádlott mulasztása és magatartása miatt a kutya olyan tartós fájdalomnak és életminőség-romlásnak volt kitéve, amely különös szenvedést okozott számára.

A büntetett előéletű férfi ellen állatkínzás bűntette miatt emeltek vádat. A vádhatóság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta – közölte a Miskolci Járási Ügyészség.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi