Jelentős kiadásnövelést és nagyszabású beruházásokat ígér a 2027-es költségvetés, egyelőre azonban kérdéses, miből finanszírozná mindezt a kormány.
"A 2027-es költségvetés az állam működésén fog spórolni és milliárdosoktól valamint a szennyező cégektől csoportosít át az eddig magára hagyott milliókhoz" - áll a bejegyzésben.
Soha nem látott mértékű beruházásokat indítunk el a lakhatás, a közlekedés és a vízügy területén
- írja.
"Tartsatok velünk hétfőn 13:00 órától, amikor bemutatom az alapokat, amire a működő és emberséges Magyarországot fogjuk felépíteni a következő években" - teszi hozzá a miniszterelnök.
A büdzsé bemutatását korábbra, már e hét csütörtökre tervezte a kormány, azonban közbeszólt az EU-csúcs. A korábbi verziók között a hétfői dátum mellett szerepelt egy csütörtöki is. A hivatalos parlamenti beterjesztést ugyanakkor még egyeztetési és véleményezési eljárások előzik meg.
A költségvetés mozgásterét a hiány alakulása is befolyásolja. A Fitch Ratings október 12-én közzétett előrejelzése szerint a magyar államháztartási hiány 2026-ban elérheti
- a GDP 7,3 százalékát,
- 2027-ben pedig 5,8 százalékra mérséklődhet.
A hitelminősítő a választások előtti költségvetési lazítást, az aszálykárokhoz és az energiaárak ellentételezéséhez kapcsolódó kiadásokat is figyelembe vette.
A jövő héten bemutatandó költségvetés egyik fontos kérdése így az lesz, hogyan egyezteti össze a kormány a bejelentett támogatási célokat a hiány fokozatos csökkentésével.
