Támogassa munkánkat!

Késsel támadtak egy rendőrre az izraeli nagykövetségnél Belgrádban, országszerte terrorkészültséget rendeltek el


Önvédelemből végzett támadójával egy szerb rendőr Belgrádban, miután egy kiskorú késsel az arcán megsebesítette az izraeli nagykövetség épületénél; az eset után Szerbia teljes területén elrendelték a legmagasabb szintű terrorfenyegetettséget. 

A belgrádi Dedinje városrészben lévő izraeli nagykövetség előtt éjfél után negyed órával történt az incidens. Ivica Dacsics belügyminiszter tájékoztatása szerint a feltehetően Szabácsról származó kiskorú támadó „Allahu akbar” kiáltással rontott a rendőrre. A szolgálatot teljesítő rendőr azonnal reagált, és önvédelemből végzett a támadóval. Az összetűzés során a rendőr az arcán könnyebb sérülést szenvedett.

A belügyminiszter közölte, hogy a fiú már korábban is a biztonsági szolgálatok látókörében volt. Dacsics elmondta, hogy a kiskorú az Iszlám Állam híve volt, a szolgálat követte őt, és az Instagram-profilján a szervezet jelképeit, valamint fekete zászlót osztott meg. A belügyminiszter és Dragan Vasiljevics tábornok, a rendőrség igazgatója a kórházban meglátogatta a megsérült rendőrt, aki jól van, és a gyógyulást otthonában folytatja.

A támadást követően Szerbia egész területén kihirdették a terrorfenyegetettség legmagasabb, vörös fokozatát. Az intézkedés értelmében fegyveres járőröket vezényeltek ki az utcákra. Teljes felszerelésben dolgozó rendőrök őrzik a bevásárlóközpontokat, a vasúti és autóbusz-állomásokat, a repülőtereket, valamint a diplomáciai képviseleteket, továbbá az ország kulcsfontosságú pontjain is fokozták az ellenőrzéseket.

A vizsgálat jelenleg is tart, a rendőrség valamennyi különleges és hagyományos egysége maximális készenlétben marad – közölte a Telegraf.rs, szerb hírportál. 

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi