Horvátországban kapták lencsevégre Varga Juditot és Windisch Lászlót


Varga Judit volt igazságügyi minisztert párjával, Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével Horvátországban, egy labdarúgó-mérkőzésen fényképezte le a Blikk egyik olvasója. A közélettől 2024-ben visszavonult egykori politikus ritkán jelenik meg nyilvánosan, legutóbb szeptemberben, az AI Summiton látták. 

Ritkán látni Varga Juditot, mióta visszavonult a közélettől, most azonban a Blikk egyik olvasója Horvátországban fotózta le a volt igazságügyi minisztert, Magyar Péter miniszterelnök volt feleségét.

Varga Judit párjával, Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével egy labdarúgó-mérkőzést nézett a helyszínen.

A FELVÉTELEK ALAPJÁN AZ EGYKORI POLITIKUS NAGY BELEÉLÉSSEL SZURKOLT VÉGIG AZ EGÉSZ MECCSEN, AMELYEN FIA IS JÁTSZOTT.

Varga a nyilvánosságra került videón 45:17-nél látható, ahogy a többi szülő társaságában drukkol a gyerekeknek.

A lap szerint a pár korábban több kulturális és sporteseményen is megjelent együtt, az utóbbi időben azonban kevesebb nyilvános rendezvényen vettek részt.

Legutóbb szeptemberben, az AI Summiton tűnt fel, belépőkártyáján pedig a Tigra Zrt. szerepelt, ahol nemzetközi tanácsadóként dolgozik. Varga Judit kifejezetten vidáman érkezett a mesterségesintelligencia-konferenciára, ahol „otthonosan mozgott a technológia és az üzleti élet képviselői között”.


Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Hirdetés*