Támogassa munkánkat!

Drasztikusan eltérő becslések láttak napvilágot a Szerb Haladó Párt újvidéki nagygyűlésének létszámáról


Míg egy civil szervezet alig 16 ezer résztvevőről beszél, a belügyminisztérium 110 ezer fős tömeget jelentett be

Hatalmas a szakadék a hivatalos állami adatok és a független elemzők becslései között az „Aleksandar Vučić – Egységes Szerbia” választási lista péntek esti, újvidéki nagygyűlésének résztvevőszámát illetően. A tragikus novemberi állomásomlás óta tartott első nagyszabású kormánypárti rendezvényen a szerb elnök mellett a szlovák kormányfő, Robert Fico is felszólalt.

A Nyilvános Rendezvények Archívuma nevű szervezet becslése szerint mintegy 16 500 ember vett részt péntek este az „Aleksandar Vučić – Egységes Szerbia” választási lista újvidéki nagygyűlésén.

A szervezet a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kifejtette: a résztvevők számát a rendezvény által elfoglalt terület nagysága és a tömeg különböző pontjain mért népsűrűség alapján kalkulálták ki. Hozzátették, hogy az elemzéshez egy 18 óra 23 perckor készült felvételt vettek alapul.

Ezzel szemben a szerb belügyminisztérium (MUP) péntek este azt közölte, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) rendezvényén 110 ezer ember volt jelen.

Žarko Mićin, Újvidék polgármestere a nagygyűlést a város történetének legnagyobb ilyen jellegű eseményeként értékelte. „Grandiózus rendezvény, Újvidék történetének legnagyobb nagygyűlése” – írta közösségi oldalán, megjegyezve, hogy meglátása szerint a „többségi és szabadságszerető Szerbia” gyűlt össze.

Ez volt a kormánypárt első nagygyűlése Újvidéken a helyi vasútállomás előtetőjének 2024. november 1-jei, 16 halálos áldozatot követelő leomlása óta.

Aleksandar Vučić a rendezvényen azt állította, hogy a tragédia után „egyesek külföldről irányították az egész játszmát”, és megpróbálták kihasználni az úgynevezett „fekete hattyú” típusú, előre nem látható, megrázó eseményt Szerbia megtámadására.

„Rengeteg pénz érkezett külföldről, eurómilliárdok azért, hogy tönkretegyék Szerbiát. Azért zavarja őket, mert szabadságszerető és független” – jelentette ki a Szabadság téren a választási lista vezetője.

A kormánypárti nagygyűlésen rajta kívül kizárólag Robert Fico szlovák miniszterelnök mondott beszédet – írta az SZMSZ.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Hirdetés*