Támogassa munkánkat!

Dr. Fejes Pétert jelöli legfőbb ügyésznek Baka András


Baka András hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Dr. Fejes Pétert jelöli a legfőbb ügyész pozíciójára. A köztársasági elnök első jelöltjét nem támogatta a parlament kormánypárti többsége. 

Az elmúlt időszakban sok szó esett az új alkotmányról, ennek a megalkotását ő is időszerűnek, történelmi jelentőségűnek tartja, kezdte beszédét Baka András. Fontos, hogy stabilan rögzítsék a jogállami működés alapjait, de önmagában az alkotmány nem elég, szükség van az intézményekre és vezetőikre is, hogy érvényt szerezzenek az alkotmánynak. Az alkotmányban rögzített jogállamiság egyik alapja a független ügyészség, ennek a visszaállítása történik ma is, amikor az Országgyűlés döntése után új jelöltet javasol, mondta Baka. 

Egész életét az ügyészi hivatásnak szentelte, rendelkezik függetlenséggel és személyi tartással, amire szükség van a hivatal betöltéséhez – mondta jelöltjéről Baka. 

„A változás irányát és hitelét a vezető személye határozza meg”, hangsúlyozta. Az államfő arról beszélt, olyan vezetőre van szükség, aki átlátja a szervezet szakmai és személyi összetételét.

Fejes Péter korábban Vas megyei főügyész-helyettes volt, tavaly vonult nyugdíjba, ügyészi szolgálatát az életkori korlátozás következtében kellett befejeznie. Az ELTE-n és a Pázmány Péter Egyetemen is oktat. Pártpolitikai kötődése nincs, mondta Baka. 

Az államfő szerint Fejes képes lesz helyreállítani az ügyészség függetlenségét, és el fogja tudni indítani a szervezetet a közbizalom visszaállítása felé.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Hirdetés*