A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta le az eljárást azzal a 45 éves salgótarjáni férfival szemben, aki alkoholt és kábítószert fogyasztva, a járművezetéstől eltiltva okozott sérüléses balesetet, majd segítségnyújtás nélkül elszaladt.
A baleset 2025. augusztus 15-én délben történt Salgótarjánban, a Nagymező úton. Egy személygépkocsi haladt Vizslás irányából, amikor a sofőr egy jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött egy érkező autóval. Az ütközés következtében a vétlen jármű felborult, annak vezetője pedig megsérült. A balesetet okozó sofőr a helyszínen hagyta a mozgásképtelenné vált autót, és futva elmenekült anélkül, hogy segítséget nyújtott volna a sérültnek.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Salgótarjáni Alosztályának vizsgálója a rendelkezésre álló adatok és kamerafelvételek elemzésével beazonosította a gépkocsi tulajdonosának ismerősi körébe tartozó elkövetőt. A rendőrök a 45 éves salgótarjáni férfit az otthonában elfogták, majd előállították a kapitányságra.
A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a férfi a baleset előtt szeszes italt és kábítószert is fogyasztott, valamint a vezetéstől is el volt tiltva. A kamerafelvételek tanúsága szerint a tilalom ellenére rendszeresen vezetett autót.
A rendőrség a napokban fejezte be a segítségnyújtás elmulasztása, kábítószer birtoklása, járművezetés bódult állapotban, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés gyanúja miatt folytatott eljárást, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre. A férfi jelenleg letartóztatásban van más bűncselekmények elkövetése miatt – tájékoztatott a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
