Halálos lövöldözés történt a kárpátaljai Visken, ahol egy 45 éves ortodox pap csütörtökön fegyvert rántott az utcán és egy épületben. A támadásban többen életüket vesztették, a gyanúsítottat az ukrán rendőrség őrizetbe vette.
A részben magyarok által lakott településen elkövetett bűncselekmény áldozatai 62 és 64 év közötti életkorúak. Az Ukrainszka Pravda beszámolója alapján a 45 éves férfit a rendőrség elfogta, majd pénteken gyanúsítottként őrizetbe helyezte, az akcióról pedig egy videófelvételt is közzétettek.
Az áldozatok pontos számáról eltérő adatok láttak napvilágot: a Kárpáti Igaz Szó két halottról és három sebesültről tud, míg más értesülések szerint három ember vesztette életét és ketten megsebesültek. A puskával végrehajtott támadás indítéka egyelőre nem ismert.
Az első hírek szerint a férfi az utcán lövöldözött, a hatósági beszámolók alapján ugyanakkor egy épületben is találtak halálos áldozatot. A hatóságok arra egyelőre nem tértek ki, hogy a fegyver honnan származott.
A gyanúsított a gyilkosság elkövetésekor az Ukrán Ortodox Egyház Moszkvai Patriarchátusának (UPC MP) kötelékében teljesített szolgálatot, ám a történtek után azonnal elbocsátották.

