Támogassa munkánkat!

Visszatérnek az 50-es évek: Rovar úr bejelentette a vagyonelkobzás kibővítését


Új fegyvert vetne be a kormány a bűnszervezetek elleni fellépésben. A Tisza-kormány szélesítené a vagyonelkobzás körét, és bizonyos esetekben olyanoktól is elvehetik a vagyont, akik maguk nem vettek részt a bűncselekményben. 

A vagyonelkobzás szabályainak jelentős kiszélesítését tervezi a kormány a Büntető törvénykönyv frissen benyújtott módosításával. A tervezett módosítás egy másik területen is szigorít. Elkobozhatóvá válhat az üzletszerűen elkövetett természetkárosítással szerzett vagyon is. 

A javaslatra Magyar Péter is reagált. 

„Tágítjuk a vagyonelkobzás lehetőségét. A jövőben attól is lefoglalhatnak majd vagyontárgyakat, aki maga ugyan nem vett részt bűncselekmény elkövetésében, de a vagyon feltehetően abból származott. Lépésről lepésre” – írta a Facebookon Magyar Péter.

Ennél bővebben azonban nem fejtette ki a tervét, így az sem derült ki, a „feltehetően” kifejezés itt mit jelent pontosan, de bizonyára a miniszterelnök azzal számol, hogy neki feltehetően nincs ilyen vagyona. 

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi