Videón az Akácfa utcai késelés gyanúsítottjainak elfogása


Két férfit fogtak el a rendőrök az Akácfa utcában történt halálos támadás miatt. A 36 éves áldozatot szeptember 18-án hajnalban bántalmazták, majd egyik támadója a gyanú szerint megszúrta. A férfi életét a mentők nem tudták megmenteni. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptember 18-án 1 óra 40 perc körül két férfi támadt a 36 éves sértettre Budapest VII. kerületében, az Akácfa utcában. A rendőrség szerint az egyik elkövető, egy 40 éves férfi megszúrta az áldozatot. A mentők szakszerű ellátása ellenére a férfi a helyszínen életét vesztette.

A budapesti rendőrök szemlét tartottak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya pedig emberölés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A nyomozók adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és kamerafelvételeket elemeztek, majd azonosították a két feltételezett elkövetőt.

Csepelen csaptak le rájuk

A 40 éves H. Dávidot és 48 éves társát, R. Zsoltot szeptember 20-án 19 óra körül Csepelen fogták el a rendőrök. H. Dávidot emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi megtagadta a vallomástételt. R. Zsoltot súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ő beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Mindkét férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!

Hirdetés*