Hiába ígértek meg mindent, a politika megfúrta a fejlesztést. Az új gyárnak már termelnie kellene, de egy kapavágás se történt. Most már nem is fog, a Tisza-kormány véglegesen kiadta az útját a kínai befektetőnek.
Hosszú bizonytalanság után a hétvégén immáron bizonyossá vált, hogy nem épül meg egy nagy gyár Magyarországon.
A KunlunChem Hungary üzeméről van szó, amely még 2025 elején, tehát az előző kormány alatt kezdett el kommunikálni arról a nyilvánosságban, hogy megépíti első gyárát az országban. Az akkori bejelentés szerint a kínai nagyvállalat
összesen 100 millió eurót, vagyis az akkor érvényes árfolyamon átszámítva több mint 38 milliárd forintot fektet be a szolnoki gyár létrehozásába.
A fejlesztés két lépcsőben valósult volna meg, amely az állítások szerint hosszú távon jelentős gazdasági előnyt hozhat a térségnek. Az előzetes tervek értelmében az új üzem 2026 őszén, most kezdte volna meg a termelést, de ebből semmi nem valósult meg, és minden jel szerint már nem is fog.
Ilyen lett volna a KunlunChem szolnoki gyára
A fejlesztés Szolnok és Abony között, egy 15 hektáros területen történt volna meg, ahol jelenleg nincs aktív ipari tevékenység. Az 5000 négyzetméretes gyárépület mellett egy 700 négyzetméteres modern iroda is helyet kap, valamint több kisebb épület, amelyek a működéshez szükségesek.
A beruházó megállapítása szerint a helyszín biztonságos távolságra található a lakóövezetektől, így nem zavarná a mindennapi életet. A KunlunChem egyábként több mint 20 éve van jelen a vegyiparban, és mára az egyik vezető szereplővé vált.
Komoly ígéretet is tettek a 70 ezres városnak. "Szolnok éves iparűzési adóbevétele körülbelül 8,5 milliárd forint, a KunlunChem a működése során pedig olyan mértékű adót fizet majd, amellyel rögtön a város 50 legnagyobb adófizetője közé kerülne" – hangzott a vállalás.
Az első ütemben mintegy 50 új munkahely jött volna létre, amelyeket helyi dolgozókkal kívántak betölteni. A második fejlesztési fázis megvalósulásával pedig összesen akár 120 ember is munkát kapott volna.
Hiába azonban a szép számok, a beruházás a legelejétől ellenállást váltott ki a lakosság egy részéből. Pedig a kínaiak fogadkoztak, hogy
- törekednek arra, hogy a lehető legnagyobb arányban zöld energiát használjanak fel a működésükhöz,
- gyártási folyamatukat maximális villamosenergia-igénye 2 megawatt.
- gázfogyasztása nem lenne az üzemnek.
- A technológiai folyamat során víz felhasználására ninc szükség.
- Arra is figyeltek, hogy olyan területet vásároljanak meg, amelynek besorolása beruházási célterület, így nincs szükség értékes termőföldek kivonására az építkezéshez.
Azonban mivel a KunlunChem gyára az akkumulátoriparban lett volna érdekel – vegyipari technológiát alkalmaz az elektrolit előállításához, amely kulcsfontosságú számos modern eszköz működéséhez –, a szektorral szemben pedig egyre erőteljesebb a társadalmi kritika, az országos választásra készüli politika hamar kampánytémává emelte az üzeme megépítését.
Az elektrolit gyakorlatilag minden akkumulátorral működő eszközben megtalálható, ez az anyag nélkülözhetetlen az energia tárolásához és áramlásához, és az elektromos autók mellett számos más tárgyban is jelen van. Így például mobiltelefonok, laptopok, akkus szerszámgépek, orvosi eszközök vagy elektromos kerékpárok.
Az igény nagy rá, az elektromos eszközök és járművek terjedésével Európa-szerte egyre több elektrolitgyár nyílik. Működik már ilyen
- Németországban: Mannheim, Leverkusen,
- Csehországban: Rybitví, Ostrava,
- Lengyelországban: Śrem, Prusice, Biskupice Podgórne,
- és egyébként Magyarországon is: Komárom, Tatabánya.
A KunlunChem egyebek mellett német prémium kategóriás autógyártók beszállítóinak értékesít, a szolnoki üzem például a debreceni BMW-nek és a kecskeméti Mercedesnek is szállíthatott volna.
Most már biztos: nem épül meg a nagy gyár Magyarországon, mehetnek a kínaiak
Már a Tisza kormányra kerülése után is jelentek meg arról hírek, hogy a gyár építése befuccsolt. Szombaton Szolnokon azonban ez a hír immáron végleges megerősítést kapott.
Először a térség országgyűlési képviselője, a kormánypárti Rost Andrea számolt be a fejleményekről. "Minden szolnoki polgárt érdekelhet egy másik ügy és itt látok is transzparenseket, az elektrolitgyár kérdése. És nagyon helyes, hogy itt vannak. Arról számolhatok be, hogy felvettem a kapcsolatot az illetékesekkel, és határozott fellépésemet követően kiderült, hogy érvényesült a szolnokiak akarata,
vagyis a gyárnak nincs környezetvédelmi engedély iránti kérelme, nem történt egy kapavágás sem, a gyárépítése nem kiemelt beruházás, és a jelenlegi szabályozás mellett nem valósítható meg
– jelentette ki. Erre nem sokkal később maga Magyar Péter miniszterelnökként is ráerősített, sőt, még világosabb állásfoglalást tett. "Köszönöm szépen, Andrea, köszönjük szépen a kedves és fontos szavakat. Hadd legyek nagyon egyértelmű: amíg Tisza kormány van, addig nem lesz elektrolitgyár Szolnokon. Jó? Ezt legyen egyértelmű mindenki számára" – jelentette ki.
Ezzel tehát a beruházás sorsa eldőlt, a KunlunChem üzeme nem valósul meg. A hírnek biztosan nem örült a kínai fél, de talán nagy meglepetést sem okozott nála. Lex Gao, a kínai beruházó, a KunlunChem Hungary Kft. vezetője már májusban arról beszélt, hogy sajnálattal vették tudomásul, hogy nem támogatja az akkumulátoripai beruházásokat Szolnok közgyűlése.
Ha pedig sem jogi, sem politikai, sem társadalmi támogatást nem kap a projekt, akkor sajnálattal fogunk elmenni – fogalmazott. A helyzet úgy áll, hogy ennek most el is jött az ideje.
(vg.hu)
