Előkészítő ülést tartanak. Előkészítő ülést tart a Debreceni Törvényszék annak a két férfinak az ügyében, akikkel szemben nyereségvágyból, aljas indokból elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirat szerint egy nyíregyházi férfi Debrecenben bérelt lakást, majd egy belvárosi sörözőben iszogatott. Aznap este a társasághoz csatlakozott a későbbi áldozat is. Hajnalban a vádlott a férfit a lakásába hívta, ahol pénzt követelt tőle.
A férfi 20 ezer forintot adott volna, de a vádlott ennél többet akart. Vita, majd verekedés alakult ki közöttük. A vádirat szerint a vádlott többször megütötte a férfit, majd megfojtotta.
Később megérkezett a vádlott ismerőse, akivel megpróbálták újraéleszteni az áldozatot. Az ismerős ezt követően elvette a férfinál lévő mintegy 600 ezer forintot, majd távozott. A vádlott később maga értesítette a rendőrséget.
Az ügyészség a két férfit nyereségvágyból, aljas indokból elkövetett emberöléssel és más bűncselekménnyel vádolja.