Összeverekedett egy 82 éves és egy 76 éves a görög strandon egy napozóágy miatt, az előbbi meghalt


Sokkoló lett a vége két öregúr összeveszésének egy népszerű strandon Athén közelében Vouliagmeniben. 

A nyugdíjasok már vasárnap délelőtt tízre a parton voltak, ahol már akkor alig volt szabad napozóágy, ezen mentek ölre ketten. Pedig ez a görög főváros környékének messze legnagyobb, ernyőkkel és ágyakkal felszerelt strandja. De most ennyi sem volt elég.

A későbbi áldozat a feleségével, a későbbi ellenfele több társával érkezett. Szemtanúk szerint az lehetett a konfliktus oka, hogy a 82 éves férfi a nemsokára érkező ismerőseinek is le akart foglalni egy ágyat, amit az ágy nélkül maradó másik férfi sérelmezett. Az összecsapás olyan heves volt, hogy az ordibálást a strand másik végéből is hallani lehetett és több résztvevőt véres, összevert arccal láttak később. A bunyó eszkalálódott, egyre többen csatlakoztak be, amikor a 82 éves férfi, a jelenlévők szerint feltehetőleg szívroham miatt, hirtelen összecsuklott. Mentőt hívtak és szívmasszázst alkalmaztak, de a férfit a kórházban halottnak nyilvánították.

A Guardian szerint a rendőrség a 76 éves gyanúsított mellett először egy 21 éves nőt is őrizetbe vett, de őt később elengedték.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!

Hirdetés*