Támogassa munkánkat!

Meghalt egy munkás, miután lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről


Lezuhant egy ipari alpinista kedden dél körül a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal tetejéről, és az épület mellett található Vármegye Étterem tetejére esett, ahol életét vesztette – értesült a Szegeder. 

Úgy tudják, a munkás legalább 15 métert zuhant, és beverte a fejét, ez okozhatta a halálát. 

A lap fotósának helyszíni képein láthatóak az épületről lógó kötelek, amelyeken az alpinista dolgozott, valamint az, hogy a helyszínen éppen a takarósátrat állítják fel munkások.

A rendőrség a Szegeder megkeresésére elmondta, hogy 

az ipari alpinista eddig ismeretlen okokból esett le. 

Az ügyben a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt nyomozást indított, amit szakértők bevonásával végeznek.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi