Támogassa munkánkat!

Megérkezett az amerikai delegáció Kijevbe, hogy Zelenszkijjel tárgyaljon


Donald Trump különmegbízottai, Steve Witkoff és Jared Kushner megérkeztek Kijevbe azzal a céllal, hogy előmozdítsák az amerikai fél diplomáciai törekvéseit az orosz-ukrán háború lezárására, írja a Kyiv Independent. 

A diplomaták vonattal érkeztek az ukrán fővárosba, ahol magas rangú ukrán tisztségviselők fogadták őket. Ott volt például Kirilo Budanov, az elnöki hivatal vezetője, és Volodimir Zelenszkij elnök pártjának parlamenti frakcióvezetője, David Arakhamia, illetve Rusztem Umerov, a hírszerzés vezetője.

Witkoff és Kushner egy oroszországi látogatás után indultak el Kijevbe, ahol három órán keresztül tárgyaltak Vlagyimir Putyinnal. Itt minkét fél pozitívan nyilatkozott a megbeszélésekről, konkrétumokat azonban egyelőre senki nem közölt. Pénteken Putyin is megszólalt az amerikai küldöttek látogatásáról: azt mondta, hogy nagyra értékeli Witkoff és Kushner közvetítését, és megjegyezte, hogy jól tudnak együttműködni, magas fokú a kölcsönös bizalom.

Witkoff és Kushner először járnak Ukrajna fővárosába, miután útjukat többször is elhalasztották. Zelenszkij most az X-en azt írta: készen állnak a beszélgetésre, és Ukrajna mindig konstruktív volt, most is az marad. „Érdekeltek vagyunk abban, hogy közelebb hozzuk a háború végét. Békére van szükség. Biztonsági garanciákra van szükség. Egy méltó, háború utáni békére van szükség. Javaslataink készen állnak” – írta.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi