Megjelent a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása, amely szerint a júliusi méréshez képest három százalékponttal csökkent a TISZA Párt támogatottsága a teljes népességben, miközben a Fidesz ugyanennyivel erősödött.
A Medián adatai egyelőre nem a politikai erőviszonyok alapvető átrendeződését, hanem a TISZA támogatottságának fokozatos mérséklődését és a Fidesz meginduló erősödését mutatják.
Így állnak jelenleg a pártok a teljes népességben:
TISZA Párt: 54%, Fidesz: 22%, Mi Hazánk: 7%.
A biztos szavazók körében a TISZA 64, a Fidesz 27, a Mi Hazánk pedig 8 százalékon áll.
A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a TISZA gyengüléséből nem a kisebb pártok profitáltak, és nem is a bizonytalanok tábora növekedett, hanem a Fidesz támogatottsága emelkedett.
A közhangulat is változott.
Júliusban még a megkérdezettek 63 százaléka gondolta úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok Magyarországon, most már csak 60 százalékuk vélekedik így. Ezzel párhuzamosan 29-ről 32 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint rossz irányba halad az ország.
Mi állhat a változás hátterében?
Leginkább a kampányígéretek és a kormányzati teljesítmény közötti különbség, illetve az üzemanyagárak emelkedése. Magyar Péter ugyanis a kampányban még 480 forintos benzinárat követelt, mostanra azonban a benzin átlagára 636, a gázolajé 709 forintra emelkedett. A védett árak megszüntetése is növelte az autósok terheit - írja Deák Dániel a Facebookon.