Támogassa munkánkat!

Levonulnak a katonák a paksi fenékküszöb építési területéről


Hiába hívta fel elsőként a figyelmet Ruszin-Szendi Romulusz a fenékküszöb okozta problémára, a mederbevágódás már szerinte nem probléma, helyette elődjét gúnyolta. 

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi atomerőműnél a védmű megerősítésén – jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán.

A tárcavezető jelezte, az alaptalan híresztelésekkel és a kétkedőkkel szemben ez a tény magáért beszél. Közölte:

a jelenlegi tervek szerint katonák jövő péntekig a helyszínen maradnak, és dolgoznak tovább a védmű megerősítésén, illetve, hogy a Dunaszentbenedek községnek bizonyos építkezésekre és helyreállítási munkákra tett ígéretüket megtartva, még be tudják fejezni az ottani munkálatokat is.

A miniszter a mederbevágódás problémáját azzal intézte el, hogy a küszöb stabil, a kövek a helyükön vannak, majd elődjét kezdte gúnyolni, hogy egy sajtótájékoztatón nem tudta az egyik kétéltű jármű pontos megnevezését.

Egy hete még fontos volt

A mostani bejegyzéssel ellentétben egy hete maga Ruszin-Szendi Romulusz árulta el, hogy kolmoly gondot jelent a mederbevágódás, mert amit nappal építenek, az este leomlik. Ruszin-Szendi Romulusz akkori ismertetése szerint

a vízmélység a munkaterületen 13 méteres, a szakemberek szerint a sodrás komoly kihívást jelent a küszöb szerkezetére, amit a betonkockákkal tudnak megtámasztani, megszüntetnei a medermélyülést.

Erős sodrás, súlyos kérdések

Az Átlátszó értesülései szerint a sodrás, illetve a meder kimélyülése miatt kérdésessé vált Paksnál a dunai fenékküszöb eredeti tervek szerinti, teljes kiépítése egy összefüggő építménnyé. A portál cikke szerint

a problémát az okozza, hogy a fenékküszöböt két oldalról, egymással szemben építik, ezáltal jócskán beszűkül a Duna medre. Mivel a folyó vize egyelőre nem a gát fölött bukik át, hanem beszorul a két egymással szemben megépített kőgát közé, a szűkületen átfolyó víz sebessége rendkívül felgyorsult. A hatalmas sodrású víz egyrészt óriási terhelésnek teszi ki magát az építményt, másrészt nagyon gyorsan mélyíti ki maga alatt a medret.

Nincs itt semmi látnivaló

A miniszterelnök gyorsan, egy posztban reagált a problémával kapcsolatos cikkekre. Magyar Péter szerint a sajtóban álhírek terjednek, a fenékküszöbbel minden rendben, a mélyülés pedig szerinte természetes folyamat, annak ellenére is, hogy több tízezer köbméter követ és betontömböt süllyesztettek a folyamba, írta a Magyar Nemzet.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi