Támogassa munkánkat!

Kaposvári tűzoltó lett 2026 legerősebb tűzoltója


Mintegy száz hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltó mérte össze erejét és állóképességét szeptember 18-án Bükfürdőn, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi versenyen. Az abszolút kategória magyar győztese idén is ifj. Bodó László, a kaposvári KÖTÉL Egyesület tűzoltója lett. 

Nyolcadik alkalommal rendezték meg Vas vármegyében a TFA-FCC Hungary versenyt, amelyre a magyar indulók mellett tizenegy külföldi versenyző érkezett Szlovákiából, Horvátországból, Csehországból és Ausztriából. A mezőnyben kilenc nő is rajthoz állt.

A résztvevőkre komoly fizikai erőpróba várt. Egy tizenkilenc kilogrammos tömlővel a vállukon kellett megmászniuk egy tizenkét méter magas állványt, majd egy ugyanilyen súlyú tömlőtekercset húztak fel. Ezt követően egy gerendadarabot négykilós kalapáccsal kellett elmozdítaniuk, „C” sugárral célba lőttek, végül pedig a férfiak egy nyolcvan, a nők egy negyvenöt kilogrammos bábut húztak a célba.

A férfiak II. korcsoportjában ifj. Bodó László szerezte meg az első helyet, míg Szita Ferenc, a Böhönyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja hatodik lett. A női I. korcsoportban Czuh Fanni, a KÖTÉL Egyesület tagja a negyedik helyen végzett, a II. korcsoportot pedig ugyancsak a KÖTÉL Egyesület versenyzője, Tikász Ernesztina nyerte.

Az abszolút kategória magyar győztese ifj. Bodó László lett, aki ezzel újabb egy éven át őrizheti az ország legerősebb tűzoltójának járó vándorkupát.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi