Támogassa munkánkat!

Ilyen a Rákosi-korszak óta nem volt!


A jogállami normákkal teljesen ellentétesnek, a legsötétebb önkényuralmi időszakokat idézőnek Magyar Péter és kormánya új intézkedései. 

A miniszterelnök által felvázolt vagyonelkobzási mechanizmusok a gyakorlatban azt jelentik, hogy a hatalom képviselői akár egyetlen kommenttel is eljárást indíthatnak bárki ellen, majd az államigazgatási szervek közreműködésével megfoszthatják az érintetteket vagyonuktól. Szűcs Gábor országgyűlési képviselő a Facebookon közzétett posztjában kifejtette: a döntésekhez semmilyen jogi érv vagy bizonyíték nem szükséges, az új ÁVH-nek nevezett intézményi struktúrát pedig kizárólag azért hozták létre, hogy a miniszterelnök és szűk köre akadálytalanul eltávolíthasson bárkit a politikai és gazdasági életből.

A felvázolt vagyonelkobzási tervek – amelyek értelmében a jövőben attól is lefoglalhatnak majd vagyontárgyakat, aki maga nem vett részt bűncselekmény elkövetésében, csupán feltételezik, hogy például a fizetése bűncselekményből származhatott – teljességgel elfogadhatatlanok egy európai jogállamban. 

Szűcs Gábor megdöbbenésének adott hangot a miniszterelnöki Facebook-kiírás kapcsán, aláhúzva, hogy a hatalmi gőg és az eljárási garanciák teljes mellőzése egyértelműen a Rákosi-korszakot idézik.

Az önkényuralmi eszközök alkalmazása és az állampolgári jogok megsértése nem egyeztethető össze a demokratikus berendezkedéssel, a hatalom ilyen jellegű demonstrálása pedig súlyos fenyegetést jelent a teljes társadalomra nézve.

(Demokrata)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi