Felgyújtott egy autót Zuglóban


Egy égő autóhoz riasztott járőrök fogtak el egy férfit a főváros XIV. kerületében, miután a helyiek a tűzoltók kiérkezése előtt visszatartották a feltételezett elkövetőt.

A Készenléti Rendőrség munkatársait egy lángoló gépkocsihoz riasztották Zuglóba, ahol a kiérkező egységek azt tapasztalták, hogy a tűzoltók már megkezdték a lángok oltását. A közelben tartózkodó lakosok addigra már feltartóztatták azt a férfit, akit a gyújtogatás felelősének sejtettek, és a hatóság segítségét kérték.

Az egyik szemtanú a helyszínen elmondta, hogy munkahelyére érkezve észrevette, amint egy ismeretlen a parkoló autó hátsó lökhárítója alatt matat, nem sokkal később pedig a jármű lángra lobbant. A segélyhívást követően a helybeliekkel együtt kérdőre vonták a gyanús személyt, aki akkor még elismerte a cselekményét.

A kiérkező járőrök intézkedtek a férfi elfogásáról, aki ekkor már tagadta a gyújtogatást. A rendőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi technikusainak megérkezéséig biztosították a helyszínt, az érintettet pedig átkísérték a XIV. Kerületi Rendőrkapitányságra.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!

Hirdetés*