Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az Érdi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy alsó tagozatos pedagógust fenyegetett meg diákjai szeme láttára.
Az eset még 2026 januárjában történt egy Érd közeli település általános iskolájában. A vádirat szerint a fiú többszöri felszólítás ellenére sem hagyta abba a kiabálást az órán, ezért a tanárnő a pulóverének kapucniját megfogva utasította rendre. Bár a délután folyamán a gyermek édesanyja már tisztázta az esetet a pedagógussal, a fiú apja később engedély nélkül bement az iskolába, egészen a tanteremig.
A terembe lépve a férfi számon kérte a tanárnőt, aki higgadtan elmagyarázta neki a napközbeni történteket. Ennek hatására a vádlott dühbe gurult, és ordítozni kezdett a tizenkét diák gyűrűjében tartózkodó pedagógussal.
A férfi a tanárnő elé állva megfenyegette a nőt, kijelentve: ha még egyszer hozzáér a fiához, bántalmazni fogja. A vádlott távozását követően a tanárnő ugyan megpróbálta megnyugtatni a felzaklatott gyerekeket, de az óra megtartására már nem volt lehetőség.
Az ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást. Az ügyben a bűnösségről az Érdi Járásbíróság fog dönteni.