Rendőrök és polgárőrök közösen fogtak el egy 40 éves olasz férfit Zamárdiban, aki a gyanú szerint hét illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani. A sofőr az M7-es autópályán nem állt meg a rendőri jelzésre, majd utasaival együtt gyalog próbált elmenekülni. A keresésbe drónt is bevetettek.
Szeptember 18-án délután az M7-es autópályán vettek észre a járőrök egy gyanús mikrobuszt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának jelzése alapján – adta hírül a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A jármű sofőrje a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, hanem Zamárdinál lehajtott a sztrádáról. A városba érve a sofőr és utasai hátrahagyták a mikrobuszt, majd gyalogosan próbáltak elmenekülni a hatóságok elől.
A szökevények felkutatására jelentős rendőri erőt mozgósítottak, a keresésbe pedig percek alatt bekapcsolódtak a somogyi polgárőrök is. A kutatást egy drón is segítette: a levegőből figyelő operátor pontos iránymutatásokkal vezette a földön lévő egységeket az elfogásig.
A mikrobuszt egy 40 éves olasz férfi vezette, aki hét, magát bangladesi és pakisztáni állampolgárnak valló külföldit próbált Nyugat-Európába juttatni. Mivel a szállított személyek nem tudták igazolni magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, a rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően Tompánál, az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény kapuján átkísérték őket.
Az olasz sofőrt a Somogyi Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az embercsempészés bűntette alapesetben egy évtől öt évig, míg minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.