DEAC: összeszedett védekezés kell a BJA ellen


A DEAC jégkorongcsapata pénteken újra hazai közönség előtt lép jégre, Antek Tamás szerint pedig fegyelmezett védekezésre és jó helyzetkihasználásra lesz szükség a BJA ellen. 

Győzelemmel kezdte az Erste Liga új idényét a DEAC, amely a Csíkszeredai Sportklubot 4–2-re múlta felül a Debreceni Jégcsarnokban. Vaszjunyin Artyom együttese pénteken már a Budapest Jégkorong Akadémia HC-t fogadja, a találkozó 18.30-kor kezdődik.

A fővárosiak szintén sikerrel rajtoltak, hiszen vasárnap szétlövésben 2–1-re győzték le a Dunaújvárosi Acélbikákat. A BJA ráadásul csütörtökön is jégre lép, amikor a Brassót fogadják, így a DEAC jóval többet pihenhet és készülhet a pénteki összecsapásra.

A csíkszeredaiak elleni mérkőzésen a DEAC kapusa, Antek Tamás bizonyult a meccs emberének. A fiatal hálóőr szerint a szezonkezdet legfontosabb tanulsága, hogy a kritikus pillanatokban megfelelő döntéseket tudtak hozni.

Nagyon jó érzés volt győzelemmel kezdeni a szezont, különösen hazai pályán, ilyen sok szurkoló előtt. Természetesen még nem vagyunk csúcsformában, hiszen az első mérkőzésen nem is feltétlenül ez a cél. A Csíkszereda ellen kemény és küzdelmes meccset játszottunk, amelyen szerintem az döntött, hogy a fontos szituációkban jól határoztunk, így végül megszereztük a három pontot – értékelt Antek.


A kapus úgy látja, a BJA ellen ismét komoly kihívás vár rájuk, ezért elsősorban a védekezésre és a helyzetek kihasználására kell figyelniük.

A BJA az elmúlt időszakban is egy erős, jól védekező csapat hírében állt, ezért nekünk is nagyon szervezetten kell játszanunk hátul. Emellett fontos lesz, hogy értékesítsük a kínálkozó lehetőségeinket. Ha ezeket meg tudjuk valósítani, akkor meg lehet az esélyünk arra, hogy ismét nyerjünk. Az jelenthet némi előnyt, hogy a BJA csütörtökön is mérkőzést játszik, de erre semmiképpen sem szabad építenünk – fogalmazott.

A DEAC keretében a nyáron jelentős változások történtek, de Antek szerint a csapat egyre jobban összecsiszolódik. Bár sérülések is nehezítik a munkát, az öltözői hangulattal nincs probléma.

A sérülések miatt valamivel nehezebb dolgunk van, amikor teljesen össze kell csiszolódnunk, de az öltözőben nagyon jó a hangulat. Úgy érzem, a jégen is egyre jobban megtaláljuk egymást. Reméljük, ezt pénteken is meg tudjuk mutatni, és a szurkolóinkkal együtt ismét győzelmet ünnepelhetünk – tette hozzá.

Erste Liga, alapszakasz

Szeptember 25., péntek, 18.30:

DEAC–Budapest Jégkorong Akadémia HC

Debreceni Jégcsarnok

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!

Hirdetés*