Vasárnap este Debrecenben játssza a Nemzetek Ligája (NL) első fordulós meccsét az ír és az izraeli futballválogatott, miután a két ország között olyan komolyak a nézeteltérések a palesztinok ügyében, hogy semleges pályán rendezik meg az összecsapásaikat.
A feszültség napok óta tart a meccs miatt, az ír játékosok még pénteken is tárgyalást kezdeményeztek az ír szövetség vezetésénél a bojkott lehetőségétől. Az Ír Labdarúgó Szövetség (FAI) vezetője, David Courell szombaton azt mondta, végül csak egy játékosuk lépett vissza a keretből, a többiek amellett szavaztak, hogy a válogatott vállalja a meccset.
Shlomi Barzel, az Izraeli Labdarúgó Szövetség [IFA] kommunikációs vezetője dicsérte az írek válogatottját, hogy megerősítették részvételüket a meccsen, és azt mondta, „a labdarúgás győzött”.
Az írek azt is bejelentették viszont, hogy játékosaik a debreceni mérkőzésen fekete karszalagot viselnek majd a gázai konfliktusban elhunytak emlékére. David Courell szerint a játékosok emellett további gesztusokkal fejezik ki a szolidaritásukat, és ugyanezt tervezik a jövő vasárnap Szerbiában rendezett, Izrael elleni visszavágón is.
A Telegraph korábban arról írt, hogy szombat délelőtt a magyarországi csapatszálláson a játékosok közösen vitatták meg, hogy megtagadják-e a pályára lépést, tiltakozva ezzel Izrael gázai fellépése miatt. Az utolsó pillanatban emiatt a sajtótájékoztatót is elhalasztották negyedórával.
A futballvita napokkal ezelőtt kormányszintekre is elért. Az ír futballválogatott szövetségi kapitánya, az izlandi Heimir Hallgrímsson a közelgő mérkőzés előtt azt nyilatkozta: „Nem a népirtással játszunk, hanem a népirtás ellen. Izrael ellen játszunk, nem Izraellel.” Az izraeli futballszövetség válaszul „butaságnak, tudatlanságnak és képmutatásnak” nevezte Hallgrímsson állításait. Majd a vitába bekapcsolódott Micheál Martin ír kormányfő is, aki megvédte a futballválogatott kapitányát. Martin az ENSZ New York-i közgyűlésén azt mondta, elfogadhatatlanok az izraeliek szavai, vissza kéne szívni őket. „Izrael nem tagadhatja le továbbra is, amit a világ tud, amit a világ ért” – fogalmazott. A szövetségi kapitány ezután megköszönte a kormányfő támogatását.
