Lényegében alaptörvény-módosításnak álcázott alkotmányjogi puccs történt, amely formálisan az Alaptörvénybe bújtatva konkrét személyekre irányuló, visszamenőleges hatályú és minden jogállami elvet sértő, megengedhetetlen politikai önkényt valósított meg – mondta a Demokratának dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Európa-jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője.
– Az Alkotmánybíróság többsége hatáskör hiányára hivatkozva elutasította a Fidesz–KDNP-nek az Alaptörvény 17. módosításával kapcsolatos beadványait. Dr. Horváth Attila, dr. Handó Tünde, Haszonicsné dr. Ádám Mária és dr. Polt Péter alkotmánybírák szerint ugyanakkor érdemben el kellett volna bírálni a beadványokat. Mit üzen ez a döntés?
– Szögezzük le: az Alkotmánybíróság többsége nem azt mondta ki mindhárom kritikus módosítási rendelkezésről, hogy azok alkotmányosak, hanem pusztán annyit állapított meg, egyébként álláspontom szerint tévesen, és talán nem túlzok, ha azt mondom, opportunista és megalkuvó módon, hogy az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja érdemben a képviselői mandátumkorlát, a 70 éves alkotmánybírói korhatár és a köztársasági elnöknek az alaptörvény módosításban szereplő mondattal történő eltávolítása alkotmányellenességét. Következetlennek, álságosnak és egyúttal árulkodónak tartom, hogy korábban nyolc alkotmánybíró Sulyok Tamásnak a 17. alaptörvény módosítással kapcsolatos előzetesnormakontroll-kérése elől elfogultságra hivatkozva kitért, míg most a róla is szóló utólagos normakontroll keretében ugyanők nem kérték a döntésből való kizárásukat elfogultság miatt, holott az ilyen rövid idő alatt nyilván nem szűnhetett meg.
– Mit jelent mindez?
– Komoly törésvonalak vannak az Alkotmánybíróságon belül, és nem kizárható, hogy egyfajta háttéralku során a mostani rendszer irányvonalával egyetértő, azt támogatni kész alkotmánybírók pozícióban maradásuk feltételeként kapták meg azt, hogy a mostani súlyosan Alaptörvény-ellenes országgyűlési normákat támogassák. Ha ez így van, akkor végképp kiiktatták lengyel mintára az Alkotmánybíróságot a fékek és ellensúlyok köréből, ráadásul folytatódni fog az AB feltöltése tiszás jogászokkal. Fontos megemlíteni, hogy a nemrég szintén illegitim módon odaültetett, az alkotmányellenes megoldásokat szorgalmazó „puccsügyi tanácsadó” hozta is a kötelezőt, és ő is a visszautasítás mellett döntött mindhárom határozathozatal során. Pedig a 17. Alaptörvény-módosítás tökéletesen ellentétes a preambulumában rögzített azon céllal, miszerint az alkotmányos demokrácia helyreállítását kívánják elvégezni.
– Akkor hát mi lehet a valódi cél?
– Az új hatalmi berendezkedéssel szembeni érdemi fékek és ellensúlyok nemhogy megerősítése, hanem azok minél teljesebb körű felszámolása. Ebbe a körbe tartozik Sulyok Tamás köztársasági elnök jogi kilövése három évvel a mandátuma lejárta előtt, a három ciklusban szolgáló, érintettségük okán nyilvánvalóan jobboldali országgyűlési képviselők eltiltása az újabb képviselőségtől és a 70. életévüket betöltő, illetve három ciklusban képviselői mandátumot betöltő alkotmánybírák kiűzése a taláros testületből. A 17. módosítás tehát kiemelt eszköze egy egészpályás jogi és politikai offenzívának. Ennek célja, hogy az elmúlt 16 évben a nemzeti szuverenitás útjára lépett hazánkat ismét a globalista háttérerők által uralt EU és az atlantista nyugat engedelmes gyarmatává tegyék.
– Nevezhetjük ezt megtorlásnak?
– Kétségtelen, hogy a tiszás kormányzat ezzel lényegében megvalósítja a balliberális jogászok, például Fleck Zoltán és Vörös Imre által már hosszú évek óta asztalra tett „rendszerváltásos” forgatókönyvet, amelynek lényege, hogy szerintük az úgynevezett nem jogállami eszközök is megengedettek annak érdekében, hogy a NER-t teljes körűen szétverjék, lebontsák és a globalista erők által megkívánt célokat teljesítő, helytartótanácsi jellegű hatalmi struktúrát alakítsanak ki. Ezt szolgálta az egyik legelső lépésük is, hogy a hazánk szuverenista-illiberális irányú éveiért felelős Orbán Viktort eltiltották az újabb miniszterelnöki tisztségtől. Mindez azért különösen súlyos, mert egy alkotmányos demokráciában a jogállami intézményeknek nem a mindenkori politikai hatalom akaratának végrehajtását, hanem éppen annak korlátozását, ellenőrzését és elszámoltathatóságát kell szolgálniuk.
– Ehelyett mintha totális hatalom épülne…
– A jogalkotási eszközök mellett Magyar Péterék kormányra kerülése óta számos megfélemlítő, hatalmi erőt fitogtató rendőrállami módszert is bevetettek jobboldali pártokkal, politikusokkal és véleményformálókkal szemben. A Fidesz szervereinek jogellenes lefoglalása, Bede Zsolt és Szakács István meghurcolása, az NKA-ügyben történt önkényes letartóztatások, az elmúlt években közpénztámogatásban részesült civil szervezetek kipellengérezése és a támogatások visszafizetésére való felszólításuk mind ennek jele. Mindezeknek az üzenete az, hogy senki ne merjen érdemi ellenállást tanúsítani, mert a hatalom jogi eszközökkel bárkit elérhet, bárkivel leszámolhat, aki politikai céljait akadályozza. Az Alaptörvény 17. módosítása tehát egyértelműen a Tisza Pártnak nevezett 28 tagú, átláthatatlan és megtévesztő módon működő képződmény ordas céljait szolgáló hatalmi visszaélés terméke.
– De mit tehetett volna az Alkotmánybíróság? Az Alaptörvény 4. módosítása alapján a testület valóban nem vizsgálhatja a mindenkori Alaptörvény-módosításokat tartalmilag.
– Valóban, az említett módosítás értelmében csak az Alaptörvény érdemi megalkotására, kihirdetésére vonatkozó, Alaptörvényben foglalt eljárási követelményeket lehet az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia, nem vizsgálhatja az Alaptörvény-módosítás tartalmi alkotmányosságát. Ez a szűkítő megközelítés most egy hatalmas csapdának minősült, hiszen az elmúlt 16 év kritikákkal is illethető időszakában közös nemzeti erőfeszítésekkel létrehozott közjogi, önazonosságot őrző, nemzetpolitikai és nemzetgazdasági eredmények védelme, különösen a szuverenitás védelme teljes mértékben felülírhatóvá válik pusztán azon tény által, hogy a választáson az aránytalan választási rendszer okán 53 százaléknyi szavazatot nyerő, néhányak által kézivezérelt párt teljes mértékben gyökeres tagadását valósíthatja meg mindannak, ami az elmúlt 16 évben történt. Ugyanakkor a 17. Alaptörvény-módosításhoz fűzött, ritkaságszámba menően sok párhuzamos indoklás és különvélemény eszünkbe idézheti Platónt, aki szerint az igazságot nem lehet szavazatokkal eldönteni. A különvélemények, azaz a 17. Alaptörvény-módosításban foglaltak tartalmi megsemmisítésének szükségessége mellett kiálló alkotmánybírók szerint ugyanis azt kellett volna eldönteni, hogy az alkotmányos hatalom legitim gyakorlásával állunk-e szemben vagy sem. És mivel egyértelműen nem legitim hatalomgyakorlással állunk szemben, ezért az Alkotmánybíróság nem háríthatta volna el a döntés felelősségét hatásköri hiányra hivatkozva.
– Dr. Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész különösen határozottan foglalt állást.
– Az ő különvéleménye kiemelkedő. Zseniálisan, példamutató egyértelműséggel és bátorsággal, a Szent Korona eszméjéhez és történeti alkotmányunkhoz hűen, közjogilag támadhatatlanul, közérthetően érvelve vezette le, hogy miként kellett volna az Alkotmánybíróságnak a megsemmisítés mellett döntenie mindhárom kérdésben. Egyetértek Horváth Attilával és azon alkotmánybírókkal, akik a megsemmisítések mellett álltak ki.
– Figyelemre méltó, hogy Horváth Attila a történeti alkotmányunk vívmányaira is hivatkozik.
– Helyesen tette, ezeket ugyanis az Alaptörvény R) cikke szerint az Alaptörvény értelmezése és általában a jogszabályok alkalmazása kapcsán figyelembe kell venni. Ezek egyik legfontosabb értéke a hatalommegosztás, illetve az alkotmányos keretek önkényes szétfeszítésének a tilalma pusztán hatalomtechnikai érdekből. Ebből következik tehát az az alapvető tétel, hogy a hatalommegosztás és hatáskörmegosztás olyan alkotmányos értékek, amelyek a Szent Korona-tan szerint is követendők. Horváth Attila helyesen mutatott rá, hogy „az Alaptörvény valamennyi rendelkezésének értelmezése során olyan alkotmányos mércék is irányadók, ekként a mindenkori törvényhozás alkotmányos hatásköri korlátjaként érvényesülnek, amelyek Magyarország alkotmányos rendjének alapját jelentik és olyan értékkatalógust képeznek, amelyek létezése nem az alkotmány pillanatnyi állapot szerinti szövegéből eredeztethető.” Korábban egyébként már Pokol Béla professzor, volt alkotmánybíró is rámutatott arra, hogy emiatt az Alkotmánybíróságnak lett volna módja érdemi döntést hozni az ügyben, és kimondani ennek a megoldásnak az Alaptörvényt sértő jellegét, illetve azt, hogy amíg ezt az ellentmondást nem oldja fel az Országgyűlés, addig ilyen módon a köztársasági elnök tisztségét megszüntetni nem lehet.
– Miként ítélhető meg a mandátumkorlátozás?
– Ez is súlyosan alkotmányellenes, példátlan és elfogadhatatlan intézkedés. Az aktív és passzív választójog egyszerre történő önkényes korlátozásával a választók helyett szabják meg önkényesen és a józan ésszel is ellenkező módon, hogy a kipróbált, harcedzett országgyűlési képviselők már ne újrázhassanak. Lényegében egy Alaptörvény-módosításnak álcázott alkotmányjogi puccs történt, amely formálisan az Alaptörvénybe bújtatva konkrét személyekre irányuló, visszamenőleges hatályú és minden jogállami elvet sértő, megengedhetetlen politikai önkényt valósított meg. A 17. Alaptörvény-módosítás nem volt legális, így legitim sem lehet. Az Országgyűlés működése ettől még legitim, de mivel a székébe az Alkotmánybíróság döntését meg sem várva beültetett Baka András sem legalitási, sem legitimációs szempontból nem tekinthető köztársasági elnöknek, joggal merül fel, hogy az Országgyűlés által elfogadott egyes jogszabályok és esetleges további Alaptörvény-módosítások általa történő kihirdetése nyomán bekövetkezhet-e a joghatás, azaz hatályba léphet-e bármely ilyen norma. Amennyiben ezt végiggondoljuk, akkor juthatunk arra a következtetésre, hogy innen kezdve a tiszás kétharmad működése átlépett az illegitim szférába, ez pedig előrehozhatja hatalmuk idejekorán történő megroppanását.
– Baka András kifejezheti-e a nemzet egységét?
– Nem, és arra a múltja sem teszi alkalmassá. Az 1956-os és a 2006-os terror bűnösei mellé állt az áldozatokkal szemben, brutálisan elfogult volt a nemzeti szellemű személyekkel és szervezetekkel szemben. Ráadásul míg 2011-ben még harsogva tiltakozott a Fidesz–KDNP mostanihoz hasonló elnökkilövési ötlete ellen, majd élesen kikelt a Legfelsőbb Bíróság éléről Alaptörvény-módosítással történő eltávolítása ellen, perelt és busás jóvátételt járt ki magának a Soros-körök által dominált, egykori kollégáival teli Emberi Jogok Európai Bíróságán, most farizeus módon ennek a módszernek az egyik szószólójává vált, és a legkisebb jogi és morális aggály nélkül ült be az eltávolítása miatt alkotmányossági vétót sem bevető Sulyok Tamás helyére. Ezzel a múlttal és jelennel kódolható, hogy Baka azon globalista háttérhatalmi törekvések legfőbb engedelmes végrehajtója lesz, amelyek töretlen célja szuverenitásunk, nemzetünk és minden más európai nemzet felszámolása.
– Miként írná le a jelenlegi belpolitikai berendezkedést?
– A kifejtettekből egyértelműen következik, hogy ami jelenleg zajlik közjogi téren, az lényegében a globalista liberális hatalomátvétel jogi leképezése. Ami a 17. Alaptörvény-módosítás kapcsán történt, az arra utal, hogy a tiszás kétharmados többség bármikor kész és képes arra, hogy az önkény útjára lépjen, és a hatalom hatalmi bástyáinak kiépítése érdekében minden eszközt felhasználjon. Mindezek a lépések a hatalom erőszakos, kizárólagos megszerzésére, gyakorlására és birtoklására irányulnak, amelyekkel szemben az Alaptörvény C) cikkének második bekezdése szerint mindenkinek joga és kötelessége ellenállni. Ebben az ellenállási folyamatban épp úgy szerepük van a hazafias pártoknak, mint a hazafias civil szervezeteknek, művészeknek, véleményformálóknak és minden polgárnak. Hosszú és kemény küzdelemre kell berendezkedni, de hazánk önrendelkezésének és értékeinek megvédése olyan mindenek felett álló cél, amelyért őseink példamutató áldozatvállalására is figyelemmel, örökségükből merítve ki kell állnunk.
(Demokrata)
