Támogassa munkánkat!

A Tiszásokat is átbassza a Tisza: Nem is volt valójában pontrendszer Ungerék kiválasztásánál az NVHH-pályázaton


Nem volt objektív pontrendszer a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetői pályázatán, az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága enélkül döntött arról, hogy melyik három jelöltet választják ki a sok pályázó közül - mondta az Unger Anna jelölését hozó folyamatról Hallerné Nagy Anikó parlamenti alelnök a kormánypárti Telexnek.

.„...nem volt ilyen pontokban kifejezhető, objektív rendszer, mert sok szempontot nem lehetett pontrendszerbe rendezni”

- mondta a vele készült interjúban Hallerné, aki a pályázatokról döntő Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságnak is tagja, így végig részt vett a folyamatban.

Ez azért is érdekes, mert korábban még a Tisza-frakció közleménye is azt hazudta, hogy „a nyílt pályázatra jelentkezettek közül a bizottság által kapott értékelések alapján választották ki a három legtöbb pontot kapott pályázót, akiknek a meghallgatását kezdeményezte a bizottság”.

Ehhez képest Hallerné a Telex felvetésére, hogy miért nem hozták nyilvánosságra az elbírálás pontrendszerét, és miért zárt ülésen döntött végül a bizottság, azt mondta, hogy nem is volt semmiféle pontrendszer. Ezt azzal indokolta, hogy a politikai kockázatokat vagy az összeférhetetlenségi problémákat úgysem lehetett volna pontokkal kifejezni.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi