A rendőrség szakértőt rendel ki a Nagykörúton ájultra vert férfi ügyében, átminősíthetik az eljárást


A rendőrség szakértőt rendel ki a Nagykörúton ájultra vert férfi ügyében, amely alapján az eljárás átminősíthető – tudta meg a szélsőliberális Telex. A BRFK Kommunikációs Osztályának válasza alapján eredetileg is súlyos testi sértés kísérlete miatt indult nyomozás, és jelenleg is emiatt folyik. 

Az eset még múlt hét péntek este, 18-án történt a Vígszínházzal szembeni zebrán. Az áldozat békésen sétált át az úton, amikor az egyik mellékutcából egy fiatal férfi odarohant hozzá, és a földre vitte, majd többször belerúgott. Azóta az is kiderült, hogy a rendőrség egy brit turistát gyanúsít, akit kihallgattak, de nem vették őrizetbe, így szabadlábon védekezhet.

Információik szerint a megvert 43 éves férfit először a mentőszolgálat a fiumei úti balesetire vitte be, ahol megvizsgálták, de úgy tűnt, nincs súlyos sérülése, és a férfi a saját lábán távozott. Az itteni vizsgálatok alapján a sérülése könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló volt.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!

Hirdetés*