A hungarofób köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek


Baka András köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Az új legfőbb ügyészt az Országgyűlés kétharmados többsége választja majd meg kilenc évre. 

„Baka András köztársasági elnök az alaptörvényi kötelezettségének eleget téve a mai napon megtette az Országgyűlés felé az új legfőbb ügyész személyére vonatkozó javaslatát. Az államfő a jelöltek széles körére kiterjedő, alapos tájékozódást követően dr. Szathmáry Zoltánt találta az ügyészi szervezet legfőbb vezetői tisztségének betöltésére a legalkalmasabbnak. A jelöltről dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége” – írta a Sándor-palota közleménye.

Hozzátették, hogy a köztársasági elnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés hétfői ülésén.

Az előző legfőbb ügyészt, Nagy Gábor Bálintot tavaly nyáron az akkori fideszes kétharmad választotta meg kilenc évre, miután Polt Péter lemondott a posztjáról. Magyar Péter miniszterelnök a kampány idején és kormányra kerülve is folyamatosan bírálta az ügyészség vezetését, Nagy végül júliusban adta be a lemondását, és augusztus 25-én távozott az ügyészség éléről. A szervezetet azóta a helyettese, Lajtár István vezette.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!

Hirdetés*