13 év fegyházra ítélték az anyát, aki magatehetetlen lányát hagyta éhen halni Nyírbátorban


13 év fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Nyíregyházi Törvényszék annak a 39 éves, mozgássérült nőnek az édesanyját, aki 2024 decemberében halt meg nyírbátori otthonában. A bíróság szerint a szülők nem biztosították ágyhoz kötött lányuk megfelelő étkezését, folyadékellátását és higiéniáját. Beáta halálakor mindössze 27 kilogrammot nyomott, testén pedig elfertőződött fekélyek voltak.

Megrázó részletekkel szolgáló elsőfokú ítéletet hozott a Nyíregyházi Törvényszék egy nyírbátori családban történt tragédia ügyében – számolt be róla a 24.hu. A születésétől fogva izommerevségben szenvedő, 39 éves nő az édesanyjával és édesapjával élt egy fedél alatt. A szülők 2024-ben felköltöztették a beteg embert a ház emeletére, ahonnan a romló állapota miatt már nem tudott lejárni, így az ágyhoz kötődve élt.

A bíróság megállapította, hogy a szülők nem gondozták a lányukat: nem biztosítottak számára élelmet és vizet, a higiéniáról sem gondoskodtak, a kialakult felfekvéseit pedig pusztán hintőporral kezelték, és semmilyen orvosi segítséget nem hívtak hozzá. Az áldozat testén a fekélyek elfertőződtek, és végül 27 kilogrammra fogyva, 2024. december 30-án otthonában elhunyt.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!

Hirdetés*