Csak pislogással tud kommunikálni az a 32 éves apci férfi, aki elektromos rollerezés közben szenvedett súlyos koponyasérülést, az agyában bevérzés is keletkezett.Édesanyja szerint mindig viselt fejvédőt, kivéve egy alkalommal, amikor a tragédia történt.
Egy Heves megyei kétgyermekes édesapa éppen hazafele tartott elektromos rollerével, amikor egy kanyarban nagy sebességgel nekicsapódott egy ház kerítésének. Az Apcon élő 32 éves férfi jelenleg életveszélyes állapotban van, az orvosok küzdenek az életéért – számolt be a Blikk.
A fiatalember édesanyja elmondta, fia a település központján, az Erzsébet téren ment hazafelé. „Vélhetően túl gyorsan ment a járda irányába, s talán a padka megdobhatta” – fogalmazott az aggódó szülő.
Az volt a szerencse, hogy a házigazda otthon volt, és meghallotta a nagy csattanást
– tette hozzá.
A becsapódás következtében azonban teljesen összetört a férfi koponyája, bevérzés keletkezett az agyában. Rögtön elaltatták, majd a budapesti Honvédkórházba vitték, ahol jelenleg is ápolják a nem túl jó állapotban lévő édesapát.
A férfi körülbelül másfél hónapja vásárolta a járművet, amit ha használt, mindig viselt fejvédőt – kivéve a balesetkor. Anyukája elmondása szerint külön háztartásban élnek, de egyutcányira laknak egymástól. Fia ha hozzá ment, akkor is inkább felpattant a rollerre sétálás helyett.
Egyelőre nem műtik, még kritikus az állapota. Egyszer ugyan felébresztették, s a végtagjait tudta mozgatni, ám csupán pislogással tudott, tud kommunikálni. Elmondták neki, mi történt vele, ami eljutott a tudatáig, aztán visszaaltatták
– mesélte az édesanya.
Egyre több baleset köthető az elektromos rollerekhez
Vitézy Dávid még júniusban beszélt arról, hogy az elektromos rolleresek miatt a Tisza sürgetné a KRESZ átírását. A közlekedési és beruházási miniszter szerint egyre gyakoribbak a rolleres balesetek.
A tárca körülbelül három hete mutatta be azt a kérdőívet is, amelyben a lakosság véleményét kérik többek között a rollerek szabályozásáról, a gyorshajtásról és az utcai versenyzésről.
Július végén az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint két tizenéves súlyos balesetet szenvedett, miután egyszerre utaztak egy elektromos rolleren Veszprém vármegyében. Az egyik fiú a bukósisak ellenére súlyos fejsérülést szenvedett, és több percre elvesztette az eszméletét, társa könnyebben sérült meg.