Támogassa munkánkat!

Soros-szervezet támadja a Radnai Márk-féle Közhangot


Az Amnesty szerint az sem egyértelmű, hogy hogyan fogja a mesterséges intelligencia összegezni a véleményeket, és mi a garanciája annak, hogy a kisebbségben lévő, de fontos vélemények is eljussanak a döntéshozókhoz. 

Az Amnesty International Magyarország szerint több aggályt is felvet a Közhang néven, Radnai Márk kormánybiztos által bejelentett újgenerációs társadalmi egyeztetési platform.

A civil szervezet pénteken a Facebook-oldalán közzétett állásfoglalása szerint bár a Közhang még nem működik, de már most több kérdés és aggály merül fel. A honlap szerint a „közös javaslatokból valódi intézkedések és változások lesznek, nem világos azonban, hogy ez a gyakorlatban mit jelent” – írták. Az Amnesty szerint az sem egyértelmű, hogy hogyan fogja a mesterséges intelligencia összegezni a véleményeket, és mi a garanciája annak, hogy a kisebbségben lévő, de fontos vélemények is eljussanak a döntéshozókhoz.

Hozzátették: arra is fontos lenne választ kapni, hogy az adott témához értő és azzal hosszabb ideje foglalkozó szakmai szervezetek véleménye hogyan kerül be a döntéselőkészítési folyamatba.

Az egyik legnagyobb aggálynak azt nevezték, hogy az adatkezelő személye érthetetlen és átláthatatlan: bár egy kormányzati programról van szó, az adatkezelő egy, a budapesti VIII. kerületben bejegyzett nonprofit cég, amelynek egy magánember a tulajdonosa, s több mint 64 ezren regisztráltak már és adták meg ennek a cégnek az adataikat.

Egy másik probléma szerintük, hogy bármilyen társadalmi egyeztetést a kiszámíthatóság és az átláthatóság miatt pontosan szabályozni kell: van már egy törvény, ami ezzel foglalkozik, de egyelőre nem látszik, hogy ezt módosítani akarnák a Közhang miatt. Az is nagyon fontos lenne, hogy azok is részt vehessenek az egyeztetésben, akik valamilyen okból nem tudják használni az online felületet, s ennek a gyakorlati megvalósítása is kérdés egyelőre.

Az irány tehát jó, de egyelőre sok a kérdés a Közhang körül. Ezekre még az indulás előtt választ kell kapnunk, mert csak egy jól szabályozott, átlátható és hiteles felület lehet alkalmas a valódi társadalmi egyeztetésre

– fogalmaztak a bejegyzésben.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi