Támogassa munkánkat!

Megint palesztinpárti tüntetést tartanak Budapesten


A rendőrség a Szabadság térre helyezte át a palesztinpárti tüntetést, amelyet eredetileg a Városháza parkba jelentettek be. A szervezők megerősítették, hogy a vonulás útvonala ettől függetlenül érinteni fogja a 10. Sóletfesztivál helyszínét. 

A rendőrség csütörtökön egy új helyszínre, a Szabadság térre helyezte át azt a palesztinpárti demonstrációt, amelyet eredetileg a 10. Sóletfesztivállal azonos időben és helyszínen, a Városháza parkban tartottak volna. 

A frissített eseményleírásban így fogalmaztak: „Augusztus 30. vasárnap délután Budapesten a Szabadság téren gyűlünk össze, majd vonulunk a Szabadság hídhoz, hogy kiálljunk az igazságért, emberi jogokért, a valódi békéért.”

Komáromy Gergő, a tüntetés egyik szervezője egy külön bejegyzésben erősítette meg, hogy a menet a hatóságok által jóváhagyott útvonalon halad majd. 

„Persze a Szabi térről ugyanúgy megy majd a vonulás el a Deákig, a Városháza park és a Herzl Tivadar tér mellett, át az Astorián, Kálvinon egész a Szabi hídig, ugyanúgy skandálással, zászlókkal stb, ahogy terveztük, hiszen pontosan így lett leadva a rendőrségnek, ezt fogadták el, még többször fel is hívták a figyelmünket rá, hogy tartanunk kell magunkat ehhez, úgyhogy tartjuk is” – fogalmazott. 

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi