Állítása szerint nincs politikai szál a történetében, de azt a mai napig nem érti, miért nem utazhatott Havannába.
Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívót indoklás nélkül menesztették a Külügyminisztériumból, így eldőlt: nem ő lesz Magyarország havannai nagykövete – írta az Index.
Korábban lényegében már kinevezték a kubai főváros nagykövetévé, már az ottani befogadó nyilatkozatot is megkapták, ám májusban hirtelen megváltoztak a dolgok.
Végül néhány héttel ezelőtt behívatták a Külügyminisztériumba, és közölték vele: a körülmények úgy alakultak, hogy a kinevezése tárgytalan.
Szabó a mai napig nem érti, miért nem lehetett havannai nagykövet.
Politikai szálat nem érzek az eljárásban, én sohasem exponáltam magam a NER mellett, engem a politika nem érdekelt. Én a hazámat akartam képviselni, ahogy a páston is tettem, nem pedig a Fideszt vagy a Tiszát. Már arra is gondoltam, hogy azért kaszálták el a kinevezésemet, mert engem Szijjártó Péter kért fel. No de Heincz Balázst is ő kérte fel! Ő pedig maradhatott – nyilatkozta.
Felhívta az egyik államtitkárt, Breuer Klára bilaterális kapcsolatokért felelős államtitkárt, de nem adtak időpontot a találkozóra. Felhívta Kereszti Gabriella közigazgatási államtitkárt, ott sem kapott időpontot. Végül írt egy elektronikus levelet Orbán Anita külügyminiszter asszonynak, arra sem érkezett válasz.
"Egyszer csak, miközben a Csörsz utcai étteremben reggeliztem egy barátommal, megérkezett Orbán Anita egy rendezvényre, melynek végén odaléptem hozzá, és bemutatkoztam mint kétszeres olimpiai bajnok és felkészülő nagykövet. Akkor nekünk beszélnünk kéne, jegyezte meg. De ebből sem lett semmi.
Ellenben kaptam egy ajánlott levelet, amelyben felszólítottak, hogy adjam le a diplomata-útlevelemet.
Miközben már minden elő volt készítve, hogy négy évre kiutazom Havannába – a családdal együtt. Mindegy, elutaztam a családdal nyaralni, amikor kaptam egy telefont, hogy hétfőn tíz órára menjek be a déli kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárhoz. Bementem, a kezembe nyomtak egy levelet, amelyben az állt, hogy a megváltozott körülményekre tekintettel nem tartanak igényt a továbbiakban a munkámra. Magyarul kirúgtak – mindenféle indoklás nélkül."
