Támogassa munkánkat!

Hét körözött személyt fogtak el a rendőrök a II. kerületi lomtalanításon


Fokozott rendőri ellenőrzést tartottak augusztusban a II. kerületi lomtalanítás idején. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai hét körözöttet fogtak el, négy embert pedig előállítottak. 

A Budapesti Rendőr- főkapitányság egyenruhásai a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a Készenléti Rendőrség munkatársaival kiegészülve tartott fokozott ellenőrzéseket a főváros II. kerületében tartott lomtalanítás ideje alatt augusztusban a köz- és közlekedésbiztonság fenntartása érdekében – áll a police.hu-n olvasható közleményükben.

A rendőrök egy főt kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, egyet engedély nélküli vezetés, egyet pedig ittas vezetés miatt állítottak elő, míg egy embernek biztonsági intézkedés keretei között segítettek.

Az ellenőrzések során összesen hét körözöttet fogtak el és állítottak elő (három embert a kiszabott pénzbírság be nem fizetése miatt, 2 fő meghallgatása volt szükséges, mivel bűncselekménnyel voltak megalapozottan gyanúsíthatóak, illetve 2 embert elfogatóparancs alapján köröztek). Helyszíni bírságot három alkalommal szabtak ki, köztisztasági és közerkölcsi szabálysértés okán.

Az NKH-val együttműködésben szervezett ellenőrzés során egy esetben elvették a jármű forgalmi engedélyét és hatósági jelzését műszaki alkalmatlanság miatt. A rendőrök 12 sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, többek között irányjelzés és elsőbbségadás elmulasztása, figyelmetlen járművezetés vagy lejárt műszaki engedély miatt.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi