Támogassa munkánkat!

Elszabadult a népharag Baka András jelölésétől, a kommentelők szerint Magyar Péter átverte őket


Össztűz alá került Magyar Péter és a Tisza Párt a közösségi médiában, miután szombaton egy titkos szavazást követően bejelentették, hogy Baka Andrást jelölik köztársasági elnöknek. Bár a párt képviselői központi utasításra, kísértetiesen hasonló szövegekkel igyekeztek ünnepelni a döntést, a kommentszekciókban azonnal elszabadult a népharag éppen ott, ahol a Tisza eddig a legerősebbnek hitte magát. 

A dühös szavazók és kommentelők 1956 meggyalázását emlegetik Baka múltbeli strasbourgi szerepvállalása és a hírhedt Korbely-ügy miatt, miközben sokan egy újabb önkényesen kiválasztott tiszás bábot, egyfajta „Mr. Golyóstoll 2.0-át” látnak a 73 éves jogászban. 

A legtöbben amiatt háborodtak fel, mert Baka András személyét máig beárnyékolja a Korbely-ügy. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként ugyanis a Korbely János számára kedvező strasbourgi ítéletet támogató többség tagja volt, amit később maga is elismert. Korbelyt a magyar Legfelsőbb Bíróság 2001-ben emberiség elleni bűncselekmény miatt ítélte el öt évre az 1956-os tatai sortűz miatt. Az ügy ezt követően Strasbourgba került, ahol az Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarája 2008-ban 11–6 arányban úgy döntött, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezmény 7. cikkét, vagyis a testület szerint a magyar ítélet nem felelt meg a nemzetközi jog követelményeinek.

„Hiteles lesz a szájából az 1956-os megemlékezésen bármit is meghallgatni” – jegyezte meg egy kommentelő gúnyosan. 

Egy másik pedig arra utalt, hogy fél év múlva talán őt is leváltja Magyar Péter, ha nem úgy táncol, ahogy ő fütyül. 

„Meg is van az újabb tiszás báb. Mr. Golyóstoll 2.0” 

– szúrt oda egy felháborodott kommentelő.


Mások szerint nem a felkészültség vagy a társadalmi háttér volt a fontos, hanem Magyar Péternek személyes okai lehettek Baka András kiválasztásánál. 

„Fontos szempont lehetett, hogy nem kell mellette pipiskednie...Magyar Péternek” – kommentelt az egyik dühös magyar, aki arra utalt, hogy Magyar Péternek lábujjhegyre kellett állnia, amikor Donald Trump mögött állt a legutóbbi NATO-csúcson Ankarában.

Sokan azért lettek dühösek Baka András kiválasztásakor, mert a beígért társadalmi egyeztetés megint elmaradt Magyar Péterék részéről. Az emberek úgy érzik, a Tisza Párt sokadik alkalommal verte át őket. 

„Ez lenne a társadalmi egyeztetés...még ezt sem tudjátok megcsinálni normálisan”– írta egy kommentelő. 

Volt, aki pedig úgy fogalmazott: 

Ezt nem az ország jelölte, hanem maga egyszemélyben Magyar Péterke. Csak bábszínház újabb színésszel!


Olyan is volt, aki szerint ezzel „a Tiszának papírja lett arról, hogy magasról tojik mind a társadalmi egyeztetésre, mind annak az eredményére”.

Minek szavazást tartani, hisz ezt a Tisza már egymaga eldöntötte kompromisszumot nem tűrve, nem ismerve. Önkényuralom van, kérem! – írta egy másik.




Másnak pedig az szúrt szemet, hogy a Tisza-kormány legutóbbi Alaptörvény-módosításával a 70 év feletti alkotmánybírókat elzavarta, de egy 73 éves bíró lehet köztársasági elnök. 

(MNO)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi