Támogassa munkánkat!

Elegük van a spanyoloknak: Több ezren vonultak utcára Ceutában a migrációs válság miatt


Több ezren tüntettek vasárnap este, azonnali és határozott fellépést követelve a spanyol kormánytól és az európai intézményektől a migrációs válság rendezésére. Ceuta körzetében még mindig több ezer illegális határátlépő tartózkodhat, miközben az átkelés során legalább 82 ember vesztette életét.

Több ezren vonultak utcára vasárnap este az észak-afrikai Ceuta városában, hogy tiltakozzanak a tömeges határsértés nyomán kialakult helyzet ellen, és megoldást sürgessenek a migrációs nyomásból fakadó humanitárius, közbiztonsági és ellátási problémákra.

A szervezők szerint több mint tízezren, a rendőrség becslése alapján pedig több mint ötezren vettek részt a demonstráción.

A megmozdulást a spanyol város négy nagy vallási közössége, a keresztény, a muszlim, a zsidó és a hindu felekezet egy helyi civil szervezettel közösen hirdette meg. A szervezők hangsúlyozták, hogy a kialakult helyzetben félre kell tenni a politikai és vallási különbségeket.

Nem a politikai hovatartozás vagy a vallási különbségek ideje ez, hanem az összefogásé Ceutáért és lakosaiért

– fogalmaztak. Az eseményen megjelent Juan Jesús Vivas, Ceuta konzervatív néppárti elnöke, továbbá képviseltette magát a helyi közgyűlés pártjainak többsége és több jelentős spanyol szakszervezet is.

Ceuta határozott fellépést követel Madridtól és Brüsszeltől

A tüntetésen felolvasott kiáltványban a szervezők kiemelték Ceuta sokszínűségét, amelyet különböző vallású, kultúrájú és hátterű emberek építettek nemzedékeken keresztül. Rendkívül kritikusnak nevezték a jelenlegi helyzetet, és elítélték a város területi integritásának megsértését.

A demonstrálók felszólították a spanyol kormányt és az európai intézményeket, hogy hozzanak azonnali, határozott és arányos válaszlépéseket. Elegendő személyi és technikai erőforrást követeltek, valamint fokozott figyelmet a határok védelmére és kezelésére.

Olyan intézkedéseket is sürgettek, amelyek egyszerre garantálják a közbiztonságot, a humanitárius segítségnyújtást, a közszolgáltatások zavartalan működését és Ceuta lakosságának jólétét.

Július 30-án tízezrek jutottak be illegálisan Marokkóból a szomszédos Ceutába. A spanyol kormány tájékoztatása szerint 72 ezer ember lépte át a határt, nagy többségük úszva, közülük azonban mintegy 70 ezren már visszatértek Marokkóba.

A ceutai kormány becslése alapján ugyanakkor még mindig 3–5 ezer illegális határátlépő tartózkodhat a városban. A helyi igazságügyi orvostani intézet adatai szerint legalább 82 ember vesztette életét az átkelés során.

(Origo)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi