Szóbeli tárgyalást kér az Európai Bizottság ellen indított perben a Székely Nemzeti Tanács


Szóbeli tárgyalás megtartását kéri úgynevezett európai polgári kezdeményezésének ügyében az Európai Bizottság (EB) ellen indított perben a felperes Székely Nemzeti Tanács (SZNT), mely hétfőn benyújtotta az erre vonatkozó kérelmét az Európai Unió Törvényszékéhez – tájékoztatta az MTI-t kedden az erdélyi szervezet. 

Az SZNT álláspontja szerint ugyanis az ügy több olyan jogi és eljárásjogi kérdést vet fel, amelyek szóbeli tárgyalás keretében tisztázhatók. 

A személyes meghallgatás lehetőséget biztosít arra, hogy a felek közvetlenül reagáljanak egymás érveire, pontosítsák álláspontjukat, valamint válaszoljanak a törvényszék esetleges kérdéseire – írták.

„Meggyőződésünk, hogy ez az ügy teljes körű és alapos elbírálásához vezethet"

– hangsúlyozták a közleményben. 

Hozzátették, hogy a törvényszék döntéséről tájékoztatni fogják a közvéleményt, ugyanis az ügy ”erkölcsi támogatása ma is pont olyan fontos, mint az aláírások gyűjtése idején".

Az SZNT emlékeztetett, hogy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezést több mint egymillió uniós polgár támogatta, és tizenegy tagállamban érte el a szükséges támogatási küszöböt 2019 és 2021 között. 

Az Európai Bizottság azonban 2025. szeptember 3-án úgy döntött, hogy nem terjeszt elő jogalkotási javaslatot a kezdeményezés alapján. 

A szervezők ezért az Európai Unió Törvényszékén megtámadták a bizottsági döntést és annak megsemmisítését kérték. 

(MTI)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!