Bujdosó Andrea reakciójában hangsúlyozta: „Az Alaptörvény módosításával és a volt államfővel kapcsolatban sok minden elhangzott itt és a nyilvánosságban is. Ebből számomra egyértelmű, hogy alapvető eltérés van az ellenzéki képviselők és a magyar szavazók döntő többségének felfogása között azzal kapcsolatban, hogy mi is történt Magyarországon 2026. április 12-én.”
„Önök úgy beszélnek, mintha az elmúlt tizenhat évben normálisan működő országban éltünk volna, és április 12-én egy normális választásra került volna sor egy normálisan működő, polgári demokráciában. Ez a valóság totális és szándékos eltorzítása. A valóság az, hogy az elmúlt tizenhat év folyamatainak eredményeként Magyarország letért a demokrácia útjáról, és kialakult egy másfajta rendszer. Sokféle megnevezést hallottunk: választási autokrácia, hibrid rezsim, maffiaállam. Erre a politikai rendszerre, a zsarnokságra mondtak nemet a magyar választók. Volt valaki, aki ezzel kapcsolatban soha nem szólalt meg: a távozó köztársasági elnök. Egyetlen szava sem volt a jogtiprás, a közélet kisajátítása, a demokrácia leépülése ellen. A demokrácia őre ült a palotájában, miközbena demokrácia odakint elsorvadt” – vélekedett a Tisza frakcióvezetője, aki szerint a magyar társadalom valamennyi alrendszerében „zsákmányrendszer” működött.
Bujdosó Andrea elárulta: a frakció hosszan egyeztetett a köztársasági elnökről, és arra jutottak, hogy Polgár Judit rendelkezik azokkal a jellemzőkkel, amelyek szükségesek.
A frakció egyhangú álláspontja, hogy Polgár Judit a legalkalmasabb köztársaságielnök-jelölt. A végső döntést a frakció a következő frakcióülésen hozza meg
– jelentette be Bujdosó Andrea.