Újabb meghökkentő felvételeket osztott meg a Budapesti Autósok Közössége, de a három eset közül messze a legveszélyesebb az volt, amikor valaki egy kézi súlyzót hajított le egy autópálya-felüljáróról.
A többkilós tárgy nagy sebességnél csapódott egy autóba, súlyos tragédia is történhetett volna.
A portál szerint az eset július 11-én történt az M3-as autópályán, Miskolc irányába, a 16-os kilométer előtt, a fóti felüljárónál. Egy ismeretlen személy egy kézi súlyzót dobott le a hídról, amely közvetlenül a fedélzeti kamerás autó előtt csapódott az úttestre, majd visszapattant, és körülbelül 120 km/órás sebességnél eltalálta a járművet.
Személyi sérülés szerencsére nem történt, az autó azonban megrongálódott. A sofőr azt kéri, hogy aki a megadott időpontban a felüljárón közlekedett, és fedélzeti kamerája rögzíthette az elkövetőt vagy a történteket, jelentkezzen a rendőrségnél.
Július 13-án Budapesten, a Szondi utca és a Dózsa György út környékén egy rolleres a járdáról hajtott le az útra, közvetlenül mögötte pedig egy másik is követte. Utóbbi elveszítette az egyensúlyát, és éppen az autó előtt esett az úttestre. A sofőr csak gyors reakciójának köszönhetően tudta elkerülni a gázolást.
Néhány nappal később, július 21-én este a Kossuth Lajos utcában két fiatal egy bérelt elektromos rollerrel több közlekedési szabályt is megszegve próbált balra kanyarodni. A felvétel szerint záróvonalon áthaladva, a kötelező haladási irányt figyelmen kívül hagyva vágtak át három forgalmi sávon, feltartva a forgalmat.