Rémisztő percek Kazincbarcikán: egy 13 éves lányt követett, majd a társasháznál is rátámadt a férfi



Vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki a vád szerint egy 13 éves lányt szemelt ki az utcán, követte őt, majd a hazafelé vezető úton és a társasház előtt is zaklatta. A kislány végül a segélykiáltásaival hívta fel a figyelmet a történtekre, ami miatt a férfi elmenekült. 

A vádirat szerint a férfi 2025 augusztusának egyik estéjén figyelt fel a Kazincbarcika utcáján egyedül hazafelé tartó gyermekre. A lány észrevette, hogy valaki követi, ezért megpróbált gyorsabban haladni, de a férfi utolérte, majd a vád szerint szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette.

A gyermek ezt követően igyekezett minél hamarabb biztonságos helyre érni, ám a férfi nem hagyta békén: a társasház előtt ismét megjelent. A vádirat szerint a férfi újra közeledni próbált hozzá, amit a lány elutasított, majd megpróbált bejutni az épületbe.

A helyzet ekkor tovább fajult: miközben a gyermek a lépcsőház ajtajánál próbált bejutni, a férfi ismét megakadályozta ebben, és a vád szerint újabb erőszakos magatartást tanúsított vele szemben. A kislány félelmében hangosan segítségért kiáltott.

A sikolyokra az egyik lakó felfigyelt és kinézett az ablakon, a férfi pedig ezt követően elhagyta a helyszínt.

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben vádat emelt. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, pártfogó felügyelet elrendelését, valamint azt indítványozta, hogy a vádlottat véglegesen tiltsák el minden olyan foglalkozástól, amely során 18 év alatti személyekkel kerülhetne kapcsolatba.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!