Orbán: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre az Alaptörvény 17. módosításának elfogadásával


Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre az Alaptörvény 17. módosításának elfogadásával – jelentette be Orbán Viktor volt miniszterelnök a Fidesz új frakcióvezetőjével, Bóka Jánossal tartott közös sajtótájékoztatóján szerdán. Az ellenzéki párt Lendvay utcai székháza előtt tartott tájékoztatón Orbán Viktor azt mondta, nincs internet, ezért nem tudnak a székházból élőben közvetíteni.

Orbán Viktor elmondta, hogy a Fidesz elfogadott egy ellenállási nyilatkozatot, és helyre kell állítani a demokráciát Magyarországon. Orbán hosszan beszélt arról, hogy szerinte olyan időket élünk, mint a Kádár-rendszer éveiben, szerinte a mostani rendszer illegitim, majd átadta a szót Bóka Jánosnak.

Bóka azzal kezdte, hogy az a célja, hogy olyan frakciója legyen a Fidesznek, ami hittel, energiával, küldetéstudattal küzd a demokrácia helyreállításáért.

Mindenki csak egyet, mondta Orbán az újságíróknak, majd azt mondta, az a terve, majd Tusnádfürdőn beszél részletesebben.

Magánúton mentem, magánpénzből, válaszolta a Telex kérdésére Orbán, amikor arról érdeklődött a kormánypárti propagandista, hogy milyen pénzből utazott a foci-vb-re.

Orbán az MTI kérdésére, hogy kapott-e kritikát amiatt, hogy Amerikában tartózkodott az Alaptörvény 17. módosításának megszavazása idején, erre Orbán ezt mondta, „ha itthon lett volna, akkor sem tudott volna többet tenni”.

Orbán szerint Szijjártó Péterre még fontos feladat vár, „nem holnap, hanem holnapután”, és kérdésre válaszolva azt mondta, támogatta a döntését.

Ami a jövőt illeti, az ellenállás nemzeti jellegű lesz, mondta Orbán, a nemzetben mindenki benne van szerinte. „Ez széles lesz, nem ideológiai alapon szerveződik, hanem a szuverenitás és a szabadság alapján”, mondta a volt miniszterelnök.

Orbán az NKA-ügyről is beszélt, azt mondta, koncepciós eljárásnak tartja, az volt a cél, hogy az országban szétterüljön a kulturális támogatás.

A Fidesz kedden jelentette be, hogy Bóka Jánost választotta meg frakcióvezetőnek, Orbán Viktor a Facebookon posztolt a kinevezésről. Az új tisztségéről Bóka is a Facebookon számolt be.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!