Négy kisgyermeke szeme láttára ütötte, rúgta a párját – egy patikában kért segítséget a sebesült anya


Évek óta bántalmazta gyermekei anyját. Naponta verte a nőt, akin végül életmentő műtétet kellett végrehajtani az életveszélyes bántalmazás miatt. 

A Nyíregyházi Törvényszék szerkesztőségünkhöz eljuttatott leveléből derült ki, hogy az életveszélyes bántalmazás miatt indult eljárásban – életveszélyt okozó testi sértés, kapcsolati erőszak, valamint négy rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt – első fokon hat év hat hónap börtönbüntetésre, és hat év közügyektől eltiltásra ítélték K.B.-t.

A férfi és a sértett kapcsolata még 2014-ben kezdődött, ám a vádlott beteges féltékenysége miatt a viszony teljesen megromlott. K.B. heteken keresztül, napi rendszerességgel bántotta a nőt, a folyamatos fenyegetettség végül brutális, életveszélyes bántalmazásba torkollott.

A pár között ismét vita robbant ki. A vádlott többször megütötte és megrúgta a párját. A brutális és életveszélyes bántalmazást a család négy kiskorú gyermeke is végignézte.

Másnap hajnalban az édesanya már elviselhetetlen, erős fájdalmat érzett az oldalában. Végső kétségbeesésében az egyik kiskorú gyermekével együtt a közeli gyógyszertárba sietett, és ott kért segítséget.
A patikából azonnal mentőt hívtak hozzá, és egyenesen a kórházba szállították. Mint kiderült, az utolsó pillanatban érkezett a segítség: a lépét el kellett távolítani, a szerv hiánya pedig maradandó fogyatékosságnak minősül.

A fentiek alapján a Nyíregyházi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette, négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt ítélte őt szabadságvesztés büntetésre.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész a szabadságvesztés büntetés súlyosítása, a vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés végett jelentettek be fellebbezés. 

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!