Támogassa munkánkat!

Navracsics Tibor váratlanul gratulált a Tisza Pártnak


A Tisza Párt szombaton bejelentette, hogy Sonnevend Pál alkotmány- és nemzetközi jogászt jelöli az Alkotmánybíróság tagjának. Navracsics Tibor is megszólalt a bejelentés után.

„Gratulálok. Sonnevend Pál kiváló jelölt”

 – írta a Facebook-oldalán Navracsics Tibor, az előző kormány közigazgatási és területfejlesztési minisztere.

A Tisza Párt azt követően jelölt új alkotmánybírót, hogy az Alaptörvény tizenhetedik módosításával megszűnt Hende Csaba megbízatása a testületben – bár a Fidesz korábbi politikusa alkotmányjogi panasszal élt az őt eltávolító szabály miatt.

Ahogy arról beszámoltunk, az új jelölt, Dr. Sonnevend Pál az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja, nemzetközileg elismert alkotmány- és nemzetközi jogász. Sonnevend Pál dolgozott az Alkotmánybíróságon Sólyom László mellett, valamint alkotmányjogi tanácsadóként szolgálta Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököket - írja az Index.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi