Megszólalt a hotel menedzser: máris pártatlanságról hazudozik Forsthoffer Ági


Forsthoffer Ágnes bejelentette, hogy az Alaptörvény 17. módosításának hatálybalépését követően ideiglenesen ő gyakorolja a köztársasági elnöki jogköröket. Az Országgyűlés elnöke közölte, hogy a rá ruházott feladatokat az alkotmányos rendhez hűen, pártatlanul és az ország érdekeit szem előtt tartva kívánja ellátni.  

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán azt írta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása 2026. július 20-án megszűnik az Alaptörvény módosításának hatálybalépése miatt.

Ideiglenesen az Országgyűlés elnöke gyakorolja az államfői jogköröket

Az Országgyűlés elnöke közölte, hogy az új köztársasági elnök megválasztásáig a köztársasági elnök jogköreit ő gyakorolja.

„E felelősségteljes közjogi feladatot az Alaptörvényhez és Magyarország alkotmányos rendjéhez hűen, a tisztség méltóságát szem előtt tartva, legjobb tudásom szerint fogom ellátni” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az átmeneti időszakban minden erejével azon dolgozik majd, hogy a rá bízott feladatokat kiegyensúlyozottan, pártatlanul és Magyarország érdekeit szolgálva végezze.

Nem gyakorolhatja képviselői jogait az átmeneti időszakban

Forsthoffer Ágnes tájékoztatta a Veszprém 02. választókerület lakóit arról is, hogy a köztársasági elnöki jogkörök ideiglenes ellátása alatt országgyűlési képviselői jogait nem gyakorolhatja.

Az Országgyűlés elnökének feladatait a törvény szerint ideiglenesen az Országgyűlés által kijelölt alelnök látja el. Forsthoffer Ágnes közölte, hogy Dr. Hallerné dr. Nagy Anikó alelnök személyére vonatkozó előterjesztését már benyújtotta, amelyről a parlament hétfői ülésén dönt.

„A rám váró feladat iránti alázattal kérem megtisztelő bizalmukat!” – írta bejegyzésében Forsthoffer Ágnes.

(Origo)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!