Magyar Péter a szuper-titkosszolgálat vezetőjét is felmentette


Hatala Anna 2024 eleje óta vezette a Nemzeti Információs Központot. 

Miniszterelnöki határozattal felmentette tisztségéből Magyar Péter Hatala Annát, a Nemzeti Információs Központ (NIK) főigazgatóját.

A Magyar Közlönyben megjelent döntés szerint a felmentés – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter előterjesztésére – július 2-án, csütörtökön lépett hatályba.

Hatala Annát 2024 elején nevezték ki a Nemzeti Információs Központ élére, amikor a szervezet még a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda irányítása alá tartozott. A poszton Kovács Zoltán Andrást váltotta, kinevezése pedig akkor váratlannak számított, mivel előzetesen nem jelent meg hivatalos tájékoztatás a vezetőváltásról.

A nemzetbiztonsági vezérőrnagyi rendfokozatot viselő Hatala Anna korábban az Alkotmányvédelmi Hivatal operatív elemző és koordinációs főigazgató-helyetteseként dolgozott. A rendfokozat előzményeként 2021 őszén nemzetbiztonsági dandártábornokká léptették elő. Hatala Anna a 2010 és 2013 között országos rendőrfőkapitányként szolgáló Hatala József lánya.

Ezzel a döntéssel tovább folytatódik a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek cseréje. A kormányváltás óta Magyar Péter már felmentette az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját is.

(Mandiner)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!