Letartóztatták a demecseri férfit, aki megerőszakolta a 7 éves kislányt (videóval)


Letartóztatását indítványozza a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség annak a férfinak, aki egy 7 éves kislány ellen követett el szexuális erőszakot.


A megalapozott gyanú szerint a demecseri férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy hétfőn este a nyíregyházi játszótéren nagyapja felügyelete mellett, az utcán játszó hét éves kislányt magával csalta, majd egy bokros, fás területre vitte. Itt hason a földre nyomta, és szexuális erőszakot követett el rajta - tájékoztatta portálunkat Dr. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Ezt követően a gyermeket bántalmazta és megfenyegette, hogy ne beszéljen senkinek a vele történtekről.

A férfi megalapozottan gyanúsítható szexuális erőszak minősített esetével, mely bűncselekmény 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Főügyészségünk indítványozza a férfi letartóztatását, mert tartani lehet attól, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, illetve attól is, hogy újabb bűncselekményt követne el.

A Tények videója a felháborító esetről:

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!