Korlátlan kilométer és állandó sofőr jár a honvédség csúcsvezetőinek


A Magyar Közlönyben megjelent módosítás újraszabályozza, hogy a honvédség legfelsőbb vezetői milyen feltételekkel vehetik igénybe a szolgálati gépjárműveket.

Van, akinek a szolgálati autó csak munkaeszköz. És van, akinek gyakorlatilag állandó, sofőrös magánjármű – már amennyiben a Magyar Közlönyben megjelent új szabályok szerint a vezetői ranglétra megfelelő fokán áll. 

A legtágasabb mozgásteret két ember kapja: a Honvéd Vezérkar főnöke (Sándor Zsolt) és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója (Tajti Norbert).

Náluk eltűnik minden korlát, hivatalos út és magánprogram között sem mennyiségben, sem célban nincs különbség, a sofőr pedig adott. 

Egy fokkal lejjebb már bekúsznak a határok. A vezérkari főnök helyettesei és a HVK törzsigazgató magáncélra havi 5000 kilométerig nyomhatják a gázt, szolgálati ügyben viszont náluk is megszűnik a plafon, sofőrrel. A HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgatója ennél visszafogottabb keretet kap magánútra: havi 3000 kilométert, miközben a hivatali célú használata korlátlan marad.

Külön eset az MH gróf Andrássy Gyula Katonai Képviselő Hivatal katonai képviselője, ő havi 5000 kilométerig autózhat magáncélra, ám csak az állomáshelye szerinti országon belül, tehát a határ itt szó szerint határt jelent. A felsorolásból a HVK törzsigazgató-helyettese sem marad ki, ő is felkerült a jogosultak közé.

(index)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!