Támogassa munkánkat!

Kihirdették az idei felvételi ponthatárokat


Kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek több mint 140 ezer jelentkező számára dönthetnek a továbbtanulásról. A felvételizők este 8 órától a felvi.hu-n, az E-felvételi felületén és SMS-ben is értesülhettek az eredményükről. 

Csütörtök este véget ért a várakozás, és több mint 140 ezer – az elmúlt 15 év rekordja – fiatal sorsa dől el, hogy melyik felsőoktatási intézményben folytathatja tanulmányait – már persze, ha felvételt nyer bárhova is. Ha nem, akkor is vannak előtte lehetőségek.

A ponthatárokat, amelyek napra pontosan egy évvel a 2025-ös után, július 23-án, este 8 órakor látnak napvilágot.

A 2026-os felvételi eljárásban a maximálisan elérhető pontszám továbbra is 500 pont:

  • 200 pont tanulmányi eredmények alapján, amely a középiskolai év végi osztályzatokat és két választott érettségi tárgy százalékos eredményét veszi figyelembe.
  • 200 pont az érettségi vizsgákból, itt az adott szak által megkövetelt két tárgy százalékos eredményéből számolják.
  • Legfeljebb 100 pont kapható intézményi pontként (pl. emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért, versenyeredményekért, vagy hátrányos helyzet, gyermeknevelés esetén).

Fontos megjegyezni, hogy bizonyos szakokon automatikusan duplázható az érettségi eredmény, ha az magasabb pontot eredményez, míg gyakorlati vizsgát igénylő szakokon (pl. művészeti vagy testnevelés) a gyakorlati teljesítmény számít bele a pontszámításba. A ponthatár pedig az adott szakra jelentkező összes diák eredménye és a meghirdetett férőhelyek számának függvényében dől el. A ponthatár ott húzódik meg, ahol a rendelkezésre álló helyeket az utolsó felvételt nyert hallgató pontszáma lezárja a mezőnyt.

A hivatalos ponthatárok és a besorolási döntések az alábbi felületeken lesznek elérhetők:

  • felvi.hu – az Oktatási Hivatal hivatalos oldala,
  • E-felvételi felület – itt személyre szabottan láthatók a jelentkezési eredmények,
  • SMS-értesítés – azok, akik korábban megadták a telefonszámukat, automatikusan értesítést kapnak a döntésről.

Lássuk a pontokat!

Mutatjuk a ponthatárokat, szakokra lebontva:

Gazdálkodás és menedzsment

  • BME – 428 pont
  • BGE – 371 pont
  • Corvinus – 446 pont
  • Debreceni Egyetem – 406 pont
  • Dunaújvárosi Egyetem – 422 pont
  • Edutus – 414 pont
  • ELTE – 442 pont
  • MATE – 407 pont
  • Miskolci Egyetem – 413 pont
  • Nyíregyházi Egyetem – 403 pont
  • Pécsi Tudományegyetem – 400 pont
  • Széchenyi Egyetem – 427 pont
  • Szegedi Tudományegyetem – 414 pont

Kereskedelem és marketing

  • BGE – 372 pont
  • Debreceni Egyetem – 406 pont
  • Edutus – 410 pont
  • ELTE – 439 pont
  • MATE – 407 pont
  • Óbudai Egyetem – 383 pont
  • Pécsi Tudományegyetem – 376 pont
  • Széchenyi Egyetem – 424 pont
  • Szegedi Tudományegyetem – 410 pont

Pszichológia

  • Debreceni Egyetem – 450 pont
  • ELTE – 455 pont
  • Károli Gáspár Református Egyetem – 449 pont
  • Pannon Egyetem – 436 pont
  • Pécsi Tudományegyetem – 431 pont
  • Szegedi Tudományegyetem – 440 pont

Tanító

  • Apor Vilmos Katolikus Főiskola – 207 pont
  • Eötvös József Főiskola – 219 pont
  • Eszterházy Károly Katolikus Egyetem – 249 pont
  • ELTE–Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ – 242 pont
  • ELTE–Tanító- és Óvóképző Kar – 314 pont
  • Károli Gáspár Református Egyetem – 265 pont (Budapest 312 pont)
  • Miskolci Egyetem – 246 pont
  • Nyíregyházi Egyetem – 302 pont
  • Pannon Egyetem – 276 pont
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem – 241 pont
  • Pécsi Tudományegyetem – 306 pont
  • Soproni Egyetem – 282 pont
  • Széchenyi Egyetem – 322 pont
  • Szegedi Tudományegyetem – 286 pont

Jogász

  • Debreceni Egyetem – 415 pont
  • ELTE – 467 pont
  • Károli Gáspár Református Egyetem – 429 pont
  • Miskolci Egyetem – 396 pont
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem – 464 pont
  • Pécsi Tudományegyetem – 417 pont
  • Széchenyi Egyetem – 407 pont
  • Szegedi Tudományegyetem – 421 pont

Mérnökinformatikus

  • BME – 350 pont
  • Debreceni Egyetem – 373 pont
  • Dunaújvárosi Egyetem – 335 pont
  • Gábor Dénes Egyetem – 191 pont
  • Miskolci Egyetem – 317 pont
  • Neumann János Egyetem – 282 pont
  • Nyíregyházi Egyetem – 338 pont
  • Óbudai Egyetem – 412 pont
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem – 312 pont
  • Pécsi Tudományegyetem – 371 pont
  • Széchenyi Egyetem – 399 pont
  • Szegedi Tudományegyetem – 357 pont

Nemzetközi gazdálkodás

  • BGE – 373 pont
  • BME – 438 pont
  • Corvinus (angol nyelven) – 477 pont
  • Debreceni Egyetem – 411 pont
  • ELTE – 450 pont
  • Miskolci Egyetem – 427 pont
  • Neumann János Egyetem – 402 pont
  • Pécsi Tudományegyetem – 350 pont

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi