Hajnalban történt a rablás, de a rendőrök villámgyorsan reagáltak. Mindössze három órára volt szükségük ahhoz, hogy azonosítsák és elfogják azt a 32 éves férfit, aki a gyanú szerint fegyverrel rabolt ki egy nagykanizsai benzinkutat.
A segélyhívó központba július 21-én, hajnali 2 óra 48 perckor érkezett bejelentés arról, hogy fegyveres támadás történt egy helyi töltőállomáson.
A rendőrök megállapították: egy símaszkot és téli bakancsot viselő férfi lépett be a benzinkút üzletébe, majd egy fegyvernek látszó tárgyat az alkalmazottra szegezve pénzt követelt.
A dolgozó a fenyegetés hatására átadott néhány tízezer forintot, a támadó azonban nem érte be ennyivel. Távozás előtt még két üveg szeszes italt is magával vitt.
A nyomozók a benzinkút dolgozóinak pontos személyleírása, valamint a biztonsági kamerák felvételei alapján rövid időn belül közelebb kerültek a feltételezett elkövetőhöz.
A rendőrség Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai a bejelentéstől számított mindössze három órán belül megjelentek a férfi otthonánál, ahol elfogták a 32 éves helyi lakost.
A házkutatás során fontos bizonyítékok kerültek elő: a rendőrök megtalálták a fegyvernek látszó eszközt, az ellopott készpénzt, az elvitt alkoholos italokat, valamint a rabláskor viselt ruházat egy részét is.
A nyomozók szerint a férfi menekülés közben a ruházat további darabjait egy garázssor tetejére dobta, ezeket szintén megtalálták.
A gyanúsítottat fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett, a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását.
A gyors rendőri fellépésnek köszönhetően a feltételezett elkövető rövid időn belül rács mögé került.